Gólókakhanda

ELSŐ KÖNYV

                      GÓLÓKAKHANDA

                            Első fejezet

Saunaka és Garga párbeszéde, Bahulásva király kérdésére válaszolva Nárada beszél a különböző avatárák-ról

Óm, Nárájanát és az ember feletti Narát, Déví Szaraszvatít valamint Vjászát üdvözölve hangozzék fel Hari dicstörténete.

Rádhápatinak az ősz virágzó lótuszának tündöklő szépségét megalázó, méhbölcsek imádta, villám és lótuszvirág jegyével ékes, arany lábperecek fényétől ragyogó, a hódolók hármas lázát csillapító, csillanó sugarú lábait a szívembe helyezem.

Akinek lótuszszájából csepegve az ősi történetek virágnektárját isszák a szerencsések, aki Badaravana lakója, Szatjavatí gyermeke, a fejet hajtók szenvedéseinek elhárítója, Sárngadhanvan avatárája az védelmezze a szavaimat.

Egyszer valamikor Srígarga, a tudók kiválója, a jóga ragyogó napja Saunakát meglátogatni Naimisa erdejébe érkezett. Saunaka ahogy meglátta azonnal felemelkedett helyéről és munitársaival együtt szabály szerint lábmosással és egyéb módon tisztelték meg őt.

Saunaka így szólt:

Magasztos a tiszta lelkűek vándorlása, amely az otthonban élők békéjének oka, az ilyen nemesek az emberek belső sötétségének elhárítói és nem a nap. Ezért, ó Prabhu! nyugtasd el a szívemben feltámadt kételyt, vajon Sríharivisnunak hányféle avatárája is van?

Srígarga így szólt:

Hé Brahman! helyes a Bhagaván tulajdonságainak leírására vonatkozó kérdésed, amely a hallgató, a válaszadó és a kérdező üdvét kitárja. Itt idézni szoktak egy réges-régi történetet, amelynek a meghallgatása a legnagyobb hibákat is lecsillapítja. Valamikor régen élt Mithilá városában a ragyogó, Sríkrisna bhakta Bahulásva, aki uralta lelkét és énjét. Meglátva az égből alászálló Náradát, a munik kiválóját, hellyel kínálva és hódolva neki, kezeit köszöntésre emelve megszólította.

Sríbahulásva így szólt:

Aki a Bhagaván,a Kezdetnélküli,az Átman, a Purusa, a Prakritifeletti az hogyan ölt testet, ó Mahámaté! mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

A Föld, a tiszták, az istenek, a bráhmanák és a védák védelmére maga Bhagaván Hari önmaga játéka által testet ölt. Ahogyan a színészt sem téveszti meg a saját játéka, de mást igen, ugyanúgy mások látva az Ő májá-ját összezavarodnak, ez nem kétséges.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Prabhu! Kérlek mondd el nekem,hogy a tiszták védelmében Sríharivisnunak hányféle avatárája létezik?

Srínárada így szólt:

Vjásza és mások is hatféle avatárát határoznak meg: amsámsa, amsa, ávésa, kalá, púrna és paripúrnatama, amely hatodik Önmaga. Amsámsa avatára Marícsi és a többi pradzsápati,amsa avatára Brahmá, Visnu és Bhava, kalá avatára Kapila, a Teknős és a többiek,ávésa avatára Parasuráma és a többiek, púrna avatára Nriszinha, Ráma, a Svétadvípát uraló Hari, Vaikuntha, Jadzsnya, Nara és Nárájana. Paripúrnatama avatára sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, aki végtelen  számú világ uraként otthonában, a Gólókában ragyog. Ennek az okban alakot öltött mindenhatónak, a Szat-nak az okozatait létrehozók az amsávatárák, akik ebben segítők azok az amsámsávatárák. Hé bölcs király! Akikbe maga Visnu belépve, egy bizonyos dolgot elvégezve elhagyja őket azok a sokféle ávésávatárák. Az,aki ismeri a korszakok dharmáját és azt megerősíteni korszakról-korszakra megjelenik, majd újra eltűnik, az Hari kalávatárája. Ahol a megjelenés négyessége, a kilenc állapot valamint a erő és képességek végső foka is megjelenik azt nevezik púrnávatárának. Akinek a saját ragyogásában, erejében, képességeiben minden ragyogás, erő és képesség feloldódik azt a kiválóak paripúrnatamának, önmagának hívják. Amely avatárában a Teljesnek a teljes tulajdonságai minden különböző belső állapotú ember számára is teljesnek látszanak az maga a paripúrnatama avatára.            

A paripúrnatama maga Sríkrisna, bizony nem más. Egy végrehajtandóért jött és tízmilliónyit hajtott végre.                                                                           

Aki teljes, kezdet nélküli, az ember felett álló feletti, a legfelsőbbnél is felsőbb és azt is uraló Purusa, magának annak az örök boldogság lényegű, tulajdonságok kincsesbányája kegyesnek az oltalmába ajánlom magam.

Srígarga így szólt:

 Mindezt végighallgatva a király elragadtatott szeretet áradásában borzongott, könnyekkel teli szemeit dörzsölgetve intézte szavait Náradához.

Sríbahulásva így szólt:

Maga paripúrnatamávatára Sríkrisna milyen okból jelent meg Bharata országában és tarózkodik Dváravatíban? Hé Brahman! Hé Brihanmuné! Beszélj ennek a Gólókanáthá-nak a gyönyörűséges Gólóka nevű otthonáról s ezzel együtt semmihez sem hasonlítható tetteiről!                                          

Amikor az ember szent helyeket jár be és száz születésen keresztül hevül a megismerés tüzében, akkor rátalál a szatszangára és eléri Sríkrisnát.   

Mikor leszek én bhaktitól ellágyult lelkű Sríkrisna szolgája szolgájának szolgálója? Aki a magasságos istenek számára is csak nagy nehezen elérhető , az az Ádidéva, Parátmá milyen  módon lesz látható a számomra?    

Srínárada így szólt:

Nemes vagy, tigris a királyok között! Sríkrisna szeretettje, Harinak kedves, Bhaktésa ide fog jönni, hogy megmutassa magát neked. Dvidzsadéva Dzsanárdana rád király! és Srutadévára épp eleget gondol Dvárakában. Hej, mily szerencsések az igazak!

   Második fejezet

 Brahmá és a többi isten meglátják a Gólóká-t

Srínárada így szólt:

Akinek ugyan van nyelve, de az arra érdemes Krisnát nem dicsőíti az az értelmét helytelenül használó a móksához vezető lépcsőt elérve sem tud arra felhágni.      

Hé Prabhu! ezért belekezdek annak elbeszélésébe,hogy ebben a Váráhakalpában hogyan történt Krisna földi megjelenése, hallgasd meg!                Nagyon régen történt: a dánavák, a daitják, az adharma útján járó emberek és a romlott és gonosz uralkodók súlyos terhét nyögő Prithiví tehén alakját öltve kiszolgáltatottan, fájdalmát kitárva, panaszosan bőgve, remegő testtel Brahmá oltalmába ajánlotta magát. Brahmá megnyugtatva őt Sankarával és az istenekkel körülvéve azonnal Hari Vaikunthaotthonába ment. Csaturbhudzsa Visnut köszöntve előadta jövetelük okát,erre Srínátha a rosszkedvű isteni seregnek ezt javasolta.

Sríbhagaván így szólt:

Krisna maga a megszámlálhatatlan világok ura, a mindenek feletti hatalom, az oszthatatlan, az isteneken túli, a megismerhetetlen játékú, aki nélkül semmilyen cél sem érhető el .Keressétek fel tüstént az ő végtelen kiterjedésű, sosem változó otthonát!

Sríbrahmá így szólt:

Én magam nálad teljesebb, feletted létezőt nem ismerek. 

Hé Prabhu!  Ha van más mutasd meg nekünk annak a világát!

Srínárada így szólt:

Az így megszólított púrnávatára Hari megmutatta Brahmának és az isteni seregletnek  a világegyetem csúcsára vezető utat.                                                   

A világegyetem homlokán Srívámana bal lábának öregujja körme által kihasított, brahmadravá-val teli mélyedésen vízi úton keresztül átjutottak az istenek és megpillantották alant a kalingaterméshez hasonlatos világegyetemet. A vízben sodródva más - az indrájana gyümölcséhez hasonlatos - világegyetemeket is meglátva elképedtek és megrettentek. Tízmilliónyi jódzsanával feljebb nyolc várost értek el, amelyeket ragyogó falak és drágakő fák tömegei tettek lelket gyönyörködtetővé. Tovább haladva felfelé az istenek meglátták a Viradzsá csodás, hullámok nyaldosta, selyemcsillogású, igazgyöngy ragyogású lépcsős partját. Gyönyörködve a látványban elértek egy megszámlálhatatlan milliónyi nap együttes ragyogásától sugárzó  nagyszerű várost. A ragyogás hatalmába kerítette őket. Megkövülve, tágra nyílt szemekkel nézték, majd Vidhi   -ahogyan Visnu mondta -  üdvözölte a ragyogást, majd rá öszpontosította figyelmét.

Látta, ahogy a ragyogás fénykörében egy végtelenül békés lakhely körvonalai bontakoztak ki. Az istenek megpillantották ott a páratlanul nagyszerű, végtelen hosszúságú, lótuszszár fehérségű, mindenek felett álló, ezerfejű Sésát és hódolva üdvözölték. Sésa ölelésében a hatalmas dicsőségű, világok által ünnepelt Gólókát, ahol, hé király! sem a mértékek, sem az istenek ura: az Idő, sem a Májá, sem a lélek, sem az elme, sem az értelem, sem az éntudat, sem a tizenhat vikára, sem a mahattattva, de még a három guna sem talál helyet. Ott Krisna Kandarpaszépségű, Sjámaszundará-t megtestesítő ajtónállói feltartóztatták a kapun belépni igyekvőket. 

Az istenek így szóltak:

Mi mindannyian, a három lókapála: Brahmá, Visnu és Mahésvara, valamint az Indra vezette istenek Sríkrisna megtekintése miatt érkeztünk ide.

Srínárada így szólt:

Jövetelük célját meghallva az isteneket feltartóztató szakhí-k elmondani a történteket beléptek a palota pompás belsejébe. Közülük az egyik, a sárgaöltözékű, kezében bambuszbotot tartó szakhí, Satacsandránaná kilépett  és  jövetelük céljáról kérdezte az isteneket.

Satacsandránaná így szólt:

Akik itt összegyűltetek melyik világegyetem uralkodó istenei vagytok? Gyorsan mondjátok, hogy mehessek a Bhagavánt tudósítani.

Az istenek így szóltak:

Ó Subhé! Különöset mondasz, másik világegyetemek is vannak? mi bizony sosem láttuk, egyet ismerünk, másikról mi nem is tudunk.

Satacsandránana így szólt:

Hé Brahmadévák! Tízmilliónyi világegyetem tömkelege kavarog itt, ahogy ti istenek vagytok a sajátotokban, úgy minden egyesben külön-külön is vannak. A saját közösségeteket sem ismeritek, hiszen sohasem jártatok itt, csekély értelmetekben tobzódtok,miközben ki sem léptek a házatokból. Ahogyan bizony az udumbara gyümölcsében élő rovar, ugyanúgy az ember is, ahol született, azt ismeri, ti is csak az egy világegyetemet.

Srínárada így szólt:

Az így kigúnyolt istenek némán álltak, Visnu látva az újbóli ijedelmet a következő szavakat intézte hozzájuk.

Srívisnu így szólt:

Amelyik világegyetemben Prisnigarbha örök avatárá-ja megjelent, abban a Trivikrama körmétől felhasadt világegyetemben létezünk mi.

Srínárada így szólt:

E szavakat hallva Satacsandránaná megdicsérve őt sietve visszament a belső részbe, majd újra kijőve utasítást adott az isteneknek a belépésre. Ekkor a teljes isteni sereglet megpillantotta a magasságos Gólókát és az ott ragyogó Góvardhanát, a hegyek királyát.  A Hegyet tavaszt ünneplő gópík és tehéngulyák veszik körül, a Kalpavriksa folyondárjaival borított Rászamandala ékíti, ott folyik a pavilonok tízmillióival és berill-lépcsőkkel díszített, szabadon áradó, sötét színű nagyszerű Krisná folyó. Isteni fák és iszalagok pompájában ragyog a Vrindávana, pompáját tarka madársereg és méhek zsongása fokozza.  A folyó partján lengedező enyhet adó szellő ezerszirmú lótuszok virágporát hinti szerte. A Vrindávana közepén egy harminckét erdejű örök liget van, kerti lakok és vízfolyások tarkítják, belsejében vörösen lángol a halhatatlan vata fa. Az épületek falát és padozatát rubin és még hatféle drágakő és tízmilliónyi holdkorong együttes fényével tündöklő lampionok ékesítik. Mennyei színű zászlók lengedeznek, a templomokat és az utakat virágok borítják, a méhek zümmögése zenét szül, mámoros pávák és kakukkok dala hallatszik. A felkelő nap ragyogását ontó fülbevalójú, száz hold fényével színezett nők sétálnak és szemlélik arcuk ékkőben  villanó szépségét. A drágakövekkel borított teraszokon futkározókat nyakláncok és karperecek ékítik, a lábperecek csengettyűi csilingelnek, homlokukat gyöngyös párta díszíti. A  kapukon át tízmilliónyi, hófehér hegyekhez hasonlatos, isteni ékszerekkel felékesített, bőven tejelő, fiatal, kezes, szépséggel és jó tulajdonságokkal teljes, sárgafarkú, a kiválóságot megtestesítő borjas tehén jár-kel. Kolompok és kösöntyűk csengése-bongása kíséri őket, csengettyűfüzérektől pompáznak, szarvuk arannyal futtatott, aranyos láncok fonatai nyakukban, testük fénytől ragyog. Tehénszínek végtelenje: rózsás, zöldbe hajló, sárga, fellegkék, tarka-foltos, füstös-borzas, szénfekete. Tengernyi tejet adók, testükön lányok kéznyomát hordók, antilopként ugrándozó borjak ékét viselő tiszták. A tehenek között hatalmas bikák ide-oda járnak hosszú nyakúak, súlyos szarvak terhét bírók, a dharma hátasai. Esőfelleg színű tehénpásztorok, - némelyek kezében bambuszbot, némelyekében fuvola -Krisna történeteit éneklik Madanát is mámorossá tevő érzéssel.      

Ekként hódolva az örök ligetnek az istenek beléptek oda, ahol egy minden fények ragyogásával ragyogó ezer szirmú lótuszt pillantottak meg. Afelett egy tizenhat szirmút, még feljebb egy nyolc szirmú lótuszt, mindezek felett egy a magasban tündöklő, három lépcsős, kausztubha ékkövekkel kirakott csodás isteni trónust, rajta Sríkrisnát  Rádhával együtt. Móhiní és még hét mennyei szakhí vette őt körül és Srídámá hét másik tehénpásztorral szolgálta a szolgálandót.  Hattyúfehér levél-, és gyémántnyelű jakfark legyezők lengése, valamint tízmilliónyi hold fényét sugárzó tízmilliónyi ernyő enyhe is szolgálta.

 Azt  a Srírádhiká ékszeres bal kezűt, jobb lábát jókedvvel behajtót,                         Szépséges, lágy mosolyú fuvolást, Káma seregét szemöldökével babonázót , Felleg színűt, lótusz virága szirma szeműt , hosszú kezűt, sárga ruhájút, Vrindávana bódult méheitől zsongó Srívanamálát viselő Harit,

Ékektől felgyúló sugarút, lelket rabló tünde mosolyút, Srívatsza jelűt, csigás fürtűt, koronás, fülbevalós ragyogót,

Meglátták őt s a boldogság árjába merültek a könnyel telt szemű örvendezettek, majd fejhajtva s kezüket üdvre emelve hódoltak Murári Purusa Parájana Hari-nak.

Harmadik fejezet

           Bhagaván alászállásának előkészületei

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! az istenek, amikor meglátták a nagyszerűbbnél is nagyszerűbb, a mindent kitöltő Krisnát, mit tettek a továbbiakban? Légy kegyes, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Akkor az összes jelenlévő szeme láttára maga a nyolckarú Vaikuntha Hari felállt és feloldódott Krisna formájában. Majd megjelent a tízmilliónyi nap ragyogásával sugárzó, félelmetes győző Nriszinha púrnávatára és feloldódott Krisna sugarában. Ezt követően százezer hófehér ló vonta kocsiján megérkezett Svétedvípa ezer kézzel ékes ura Bhúman. Vele Srí, az elválaszthatatlan, fegyverei sokasága, kísérői körülötte, ő is azonnal felolvadt Sríkrisna alakjában. Majd megjelent maga  a lótuszszemű Ráma, íjat és nyílvesszőt tartó, Szítával ékes, fivérei által övezve.  Kocsija százmilliónyi nap fényével tündöklő, jakfark legyezők lengedeznek rajta, megszámlálhatatlan vánaravezér kíséri, százezernyi kerék dübörög alatta, százezer zászló leng, százezer paripa húzza az aranykocsit, majd Ráma a púrnávatára is feloldódik Sríkrisna alakjában. Újból feltűnik maga Jadzsnyanárájana Hari, a végidők lángtüzének fényével ragyogó Szurésvara, fénysugár szekerén Daksiná-val együtt. Ő is azonnal beolvad Sríkrisna Sjáma formájába. Majd feltánik maga Prabhu Naranárájana a négykezű,hatalmas szemű, remeteöltözetű, esőterhes fellegfényű, tízmilliónyi villám tüzével villanó hajkötegű, sziporkázó ragyogás sejlik körötte, isteni muníndrák csoportja övezte, töretlen fogadalmú. Hé király! az elcsodálkozott lélekkel figyelő istenek előtt ő is  gyorsan feloldódott Sríkrisna Sjámaszundarában. Ekkor felismerve, hogy Sríkrisna nem más, mint maga Prabhu paripúrnatamávatárája az istenek módfelett elámulva dicsénekbe kezdtek.

Az istenek így szóltak:

Hódolat Krisnának, a Teljes Purusának, a Legfelső Felettinek, az Áldozatok Urának, a Legvégső Ok Okának, Rádhá Kedvesének, a Teljesnél Teljesebbnek, Gólóka Urának, a Mindenek Felettinek!                                                                       A Jógésvarák azt mondják, hogy Te vagy a legfelső fény, ugyanakkor a bhakták szerint alakot öltött. Mi azonban most felismertük azt, ami a Te Kettősség Nélküliséged, Az, a Hatalmasok Ura, a Legnagyobb legyen üdvözölve!

  Akit a kiváló kavik sem megszemélyesítve, sem jelzőkkel illetve, sem a szóban rejlő hang erejével sem tudnak megismerni, annak a meghatározható állapotától mentes és a prakriti felett álló, tulajdonságok nélküli brahmannak, azaz Teneked az oltalmadba ajánljuk magunkat.

Vannak, akik brahmannak, mások időnek neveznek, vannak, akik a végső békének, mások a Földön megnyilvánuló tetteknek, korábban jógának, mások a cselekvő állapotnak. Az ilyen s egyéb elvekkel sem megismerhető oltalmába ajánljuk magunkat.

Bhagaván, a Te mindennél kiválóbb lábszolgálatodat mellőzve, akik zarándoklatba, áldozatok bemutatásába vagy a tapasztalat tisztító tüzébe merülnek vagy, akik tudásuk révén ismertek azokat akadályok serege gyötri és bizony céljukat nem érik.

Mit is mondjunk? Hiszen Te Déva! minden létező szívében honolva mindent látsz. Ezért a tiszta lelkű, test kötelékétől megszabadult hódoló istenek által annak a Bhagaván Purusóttamának, azaz Neked üdvözlet!

Aki Rádhiká szívének szépséges holdfüzére, Srígópikák szemének, éltének őrizője, Gólókaotthon  jelző zászlaja, Ádidéva azaz Te, minket a bajba került isteneket oltalmazd, oltalmazd!

Vrindávanésa, Girirádzsapaté, Vradzsésa! tehénpásztori ruhában örök öröm játékosa! Rádhápaté, srutik őrzőinek ura, Góvardhanát emelő, segíts a dharma súlyát viselő Földön.

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Bhagaván Gókulésvara Sríkrisna esőfelleg dörgésű hangján így válaszolt az előtte meghajló isteneknek.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Szuradzsjéstha! hé Sambhó! és istenek! halljátok a szavamat! Utasításom szerint női részetekkel együtt szülessetek meg a jádavák között. Én is alászállok a Földet terhétől megszabadítani, Jadu családjában fogok megjelenni és támogatni foglak benneteket. A védák a szavaim, a bráhmanák a szájam, a tehenek az én testem, ti istenek a testrészeim, az igazak szívem életlevegője. Korszakról korszakra, amikor a védákat áthágó emberek súlya terheli a Földet és nincs se dharma, se áldozat, se könyörület, akkor én saját magam megnyilvánítom saját magamat.

Srínárada így szólt:

Az imígyen szóló Dzsagadísvara Harit az élet ura elválásának gondolatától feldúlt, erdőtűz perzselte folyondárként érzékeiben összezavarodott, könnyek-remegés-borzongás állapotába került Rádhá megszólította.

Srírádhá így szólt:

A Földet terhétől megszabadítani a Földre indulsz, de fogadalmat teszek,hallgasd meg!                          

Hé Pránapaté! Ha elmész többé nem fogom itt ezt a testet hordozni. Ha nem hiszed ezt a fogadalmat, úgy másodszor is szavamat adom. A felkavart életerő  - miként a kámfor párolgó pora - elhagyni készül.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rádhiké! Ne aggódj,veled együtt fogok menni, megszabadítom a Földet terhétől és a szavadat is beteljesítem.

Srírádhiká így szólt:

Ahol nincsen a Vrindávana, ahol nincs a Jamuná folyó, ahol nincsen a Góvardhana ott nem lel nyugalmat a lelkem.

Srínárada így szólt:

Erre Sríhari maga saját otthonából nyolcvannégy krósányit valamint a Góvardhanát és a Jamunát is a Földre irányította.                                                      Ekkor Brahmá az istenek seregével újra és újra köszöntve a paripúrnatamávatárát, önmagát Sríkrisnát ekként szólott.

Sríbrahmá így szólt:

Én hol fogok és Te hol fogsz és ezek hol fognak tartózkodni? Kiknek a házában, milyen néven?

Sríbhagaván így szólt:

Magam, a mindenek feletti teljesként Vaszudéva Dévakí-jától fogok megszületni, Róhinítól pedig a részem, Sésa születik meg, semmi kétség. Maga Srí Bhaismí Rukminí-ként, Sivá Dzsámbavatí-ként, Tulaszí, mint Szatjá, Vaszundhará pedig Szatjabhámá-ként száll alá a Földre. Daksiná Laksmaná lesz Viradzsá pedig Kálindí, Hrí  Bhadrá, a bűnöket elpusztító Dzsáhnaví Mitravindá. Kámadéva Rukminí-től , mint Pradjumna válik ismertté, őtőle leszel te, ebben semmi kétség. Drónavaszu Nanda-ként, Dhará Jasódá-ként lesz ismert, Szucsandra Vrisabhánu-ként, felesége Kalávatí a földön a Kírti nevet kapja, tőle születik Rádhá. Én magam Vradzsamandalában a gópíkkal fogok örök rászába merülni.                   

Negyedik fejezet

Nanda és a többiek, a gópík megismertetése,a srutik és mások korábbi történetei

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! Srídámá és Szubala társaim Nanda és Upananda házában születnek meg. Egyéb társaim: Sztókakrisna, Ardzsuna és Amsu Navananda házában, Visála, Risabha, Tédzsaszvin, Dévaprasztha és Varúthapa társaim Vradzsában a hat Vrisabhánuházában.

Sríbrahmá így szólt:

Ó Dévapaté! Kit hívnak Nandának és kit Vrisabhánu-nak, kérlek mondd el, egyben Upananda jellegzetességeiről is szólj!

Sríbhagaván így szólt:

Akik teheneket gondoznak tehénszállásokon és életmódjuk a tehén, azokat hívom én gópáláknak, halld az ő tulajdonságaikat!         Nanda az, aki gópálákkal együtt kilencszázezer tehén gazdája. Upanandának azt hívják, aki ötszázezer tehén ura. Vrisabhánu az egymillió tehenet uraló elnevezése és, akinek a háza körül tízmillió tehén él az a Nandarádzsa. Akinek ötmillió tehene van az a Vrisabhánuvara, Vradzsában két ilyen minden jellegzetességükkel teljes góparádzsa lesz: Szucsandra és Dróna. Az én mámorteljes Vradzsámban a száz hold fényével sugárzó arcú, elragadó öltözetű szépséges gópík száz júthá-ja fog testet ölteni.

Sríbrahmá így szólt:

Hé Dínabandhó! Hé Déva! világ okának Oka! Parésvara! Mondd el a jútha összes jellemzőjét!

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! A tízszer tízmilliót arbudá-nak hívják a munik, tíz arbudá-t pedig júthá-nak nevezik. A gópík némelyike a Gólóka lakosa, némelyik ajtónálló, némelyek díszítéssel, némelyek az ágyak megvetésével foglalkoznak. Némelyek a pársadá-k sorában vannak, némelyek Srívrindávana gondozói, némelyek Góvardhana lakói, némelyek Kundzsa ápolói. Némelyek az én Nikundzsá-m lakói, mindezek Vradzsá-ban fognak megjelenni, miként Jamuná egy júthá-ja és Dzsáhnaví egy júthá-ja. Egy-egy jútha Ramá, Madhumádhaví, Viradzsá, Lalitá, Visákhá és Májá is megtestesül. Hé Vidhé! így a szakhík nyolcas, tizenhatos, harminckettes júthá-i is megjelennek majd Vradzsában. A védaformájú, risiformájú, a Mithilá-ban, Kószalá-ban,Ajódhjá-ban élő, az áldozat Szítá-jában élő és a Pulinda földjén élő valamint, akinek valamikor egy korábbi korszakban kegyet adtam, mindazon gópíknak a júthá-ja is is meg fog jelenni az én tiszta Vradzsámban.

Sríbrahmá így szólt:

Ó Purusóttama! Ezek hogyan, milyen erények és kegyelem által fognak Vradzsában megjelenni? Hiszen ez az ő állapotuk még a jógík számára is igen nehezen elérhető.

Sríbhagaván így szólt:

Valamikor korábban a srutik édes szavakkal dicsőítették a Bhúman alakjában megnyilvánuló Paramá-t, amelytől Szahaszrapát elégedettséggel telt el.

Sríhari így szólt:

Kérjetek kegyet, amire a leginkább vágytok! Akik elégedetté tesznek, azok számára vajon mi el nem érhető?

A srutik így szóltak:

Azt, ami sem hang, sem a manasz, sem az érzékek meg nem megismerhetnek, azt, amit itt, a puránák tudói tiszta boldogságként emlegetnek, azt az alakodat mutasd meg nekünk, ha kegyet akarsz adni!                                                                               Ezt hallva Bhagaván megmutatta a saját, a Prakriti feletti, a megtapasztalás tiszta boldogságának örök, nem változó  világát, ahol a minden vágyat teljesítő fákkal ékes Vrindávana nevű erdő lelket gyönyörködtető ligetekkel gazdag, az összes évszak együttes szépségével teljes, ahol a vízesésekben és barlangokban bővelkedő Góvardhana nevű hegyet, a drágakövek és nemesfémek borította Srímán-t lágy dalú madarak serege tarkítja, ahol a folyók kiválója, a szennytelen vizű Kálindí partjai gyémántos kövekkel borítottak, vizén hattyúk és lótuszvirágok ringatóznak, ahol a rászák raszá-jától mámoros gópík sokaságának közepén az ifjúság ragyogásában sugárzó Acsjuta világát megmutatva ekként szólította meg őket: Modjátok, mit tegyek még nektek! Láttátok a világomat, aminél nincs  magasztosabb kegy.

A srutik így szóltak:

Meglátva Téged a tízmilliónyi Kandarpa szépségűt bizony a Szmara megsebezte lelkünkben a szerelmes nő állapota ébredt fel. Ahogyan a világodban élő gópikák szerelmesüknek gondolva, szerelmi állapottal telten szolgálnak Téged, úgy mi is arra vágyunk.

Sríhari így szólt:

Nehezen elérhető és végrehajtható a vágyatok, de egyetértek, ezért meg fog történni. Az elkövetkezendő teremtés idején,mikor Virincsi az alkotásban merül el, a Száraszvata Kalpa elmúlásával gópíkként fogtok Vradzsában megszületni. A Földön Bhárata országában az én Máthura körzetemben Vrindávana Rászakörében a számotokra legkedvesebbként fogok megjelenni. A szerető kedves állapotában mindennél erősebb szerelemérzést bennem elérve mindannyiótok vágya beteljesül.

Sríbhagaván így szólt:

Ők a korábbi kalpában elnyert kegy következményeként lesznek az én gópíjaim. Hé Vidhé! most a többi gópí jellemzőit hallgasd meg!                                                    Az istenek védelmére és a ráksaszák elpusztítására a Trétá korszakban megjelent Dasaratha hős fia Rámacsandra. Szítá vőlegényválasztó szertartásán íjat tört a kéklótusz szemű Ráma, így elnyervén Dzsánakí Szítá kezét. Hé Brahmá! Rámát látva a Mithilábéli nők mind megzavarodtak s titokban így szóltak a nagyszerűhöz: hé Prabhu! légy a mi urunk! Rághavéndra így válaszolt nekik: ne bánkódjatok asszonyok, a Dvápara korszak végén teljesíteni fogom a vágyatokat. Tiszteletteljes, kiváló bhaktival eltelve a valós lényegét ismerve járjatok szent zarándoklatot, adakozzatok, hevüljetek és tisztuljatok meg az önismeret tüzében, éljetek megfelelően,így lesztek gópík Vradzsában. Ekként azokra kegyet gyakorolva Sríráma a könyörület tárháza, az íjathordozó elindult Kószalá felé, útban saját sugarával megtörve Bhárgava gőgjét. Tovább az úton Kószalá női meglátva Rámát a végtelenszépet lelkükben férjnek akarták őt, a Kandarpát is zavarba ejtőt. Ráma a Mindentudó a lélek útján kegyet adott azoknak: gópík lesztek Vradzsa földjén, vágyatokat teljesítem. Majd Ajódhjá asszonyai hallván a Szítával és hadaival körülvett Raghu megérkeztét látására összefutottak. Meglátva Őt elaléltak a szerelemtől feldúlt összezavartak, majd a Szarajú partján azokhoz a  Rámá-ban megerősített fogadalommal a megismerés hevében hevülőkhöz hang szállt alá az egekből:" semmi kétség, a Dvápara kor végén, a Kálindíparti erdőben teljesül lelketek óhaja".                                                    Amikor atyja parancsára Ráma a Dandaka nevezetű erdőbe ment és Szítával  valamint Laksmanával együtt bolyongott ott az Íjattartó,  ahol számos, Dandaka erdejét lakó, Gópálát imádó, az elme fegyelmezésével összpontosító remete a rásza megtapasztalásáért folytonos rámfigyelésbe merült. Akkor az ő ásramá-jukba érve az Íjnyíltartó ifjú, hajcsimbókkorona díszes Ráma figyelmüket magára vonta. Azok a - más alakot látva - lelkükben hatalmasan elcsodálkozók szamádhijukat megtörve nézték a tízmilliónyi Kandarpá-hoz hasonlót. Majd megszólaltak: Gópála, aki az Urunk, fuvola és bot nélkül? Lelkükben így fontolgatva üdvözölték és nagyszerű dicséneket intéztek hozzá. "Kérjetek kegyet Munik!" szólt hozzájuk Sríráma, azok kértek: " ahogy Szítá, akként legyünk mi mind".

Sríráma így szólt:

Ha az lenne a kért kegy, hogy miként Laksmana a bátyám,akként legyetek ti is, ahogy alkalmam adódik tüstént teljesítem a kéréseteket. Mivel ti Szítához hasonlóant mondtatok, ami nehezen elérhető és nehezen teljesíthető kegy, ugyanis egyfeleség fogadalmat tettem, én Marjádápurusóttama vagyok. Ezért bizony az általam adott kegy folytán a Dvápara korszak végén fogtok megszületni, akkor fogom az óhajtott nagyszerű vágyatokat teljesíteni.                                                          Ráma így megadva a kegyet a Panycsavatí erdőbe vonulva levélkunyhóba költözve erdei életet kezdett. Meglátva őt a szerelmi mámor vágyától beteg, erdőlakó Pulindí nők Ráma Srílábainak porában fürödve már életüktől készültek megválni. Vezeklő remete alakját felvéve ekkor Ráma megjelent ott és " asszonyok, értelmetlenül ne váljatok meg életetektől " mondta " a Dvápara végén Vrindávanában teljesülni fog az óhajotok". Így szólt s eltűnt a brahmacsárin. Ezután Ráma a vánara vezérekkel Lanká szigetére menve ráksaszáival együtt Rávanát legyőzte, Szítát visszaszerezve a Puspaká-val saját városába repültek.  Rádzséndra az emberek becsmérlő szavait hallva Szítát az erdőbe küldte, oh bizony az igaztalanok a Földön rengeteg fájdalom okozói. A kéklótuszszemű Ráma, amikor áldozatot mutatott be, a szabályok betartásával arany Szítá szobrot készíttetett. Így Rághava palotájában már Jadzsnyaszítá-k tömege volt, akikben kiteljesedett a tudatosság és Rámá-ban örömet lelni hozzá mentek. Rághavéndra így szólt hozzájuk: "hé kedveseim, nem fogadlak el benneteket". Erre azok a szerelemittasak Dasarathátmadzsa Rámá-nak ekképp válaszoltak: " hogyhogy nem fogadsz el bennünket szolgálóid vagyunk Maithilí vagyunk, szatík vagyunk, a feled vagyunk, az áldozatbemutatáskor mindig segítőid vagyunk. A dharmában állandó, a védákat fenntartó vagy, hogyan beszélhetsz adharmá-t? Ha megfogod a kezet, majd elengeded bűnt követsz el.

Sríráma így szólt:

Amit mondtatok nekem, az helyénvaló és igaz is, de az egyedüli Szítával egyfeleségfogadalmú rádzsarsi vagyok. Ezért a Dvápara végén a nemes Vrindávana erdejében szülessetek meg, bizony teljesítem a vágyatokat.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! Azok a Jadzsnyaszíták is Vradzsában lesznek gópikák, és most hallgasd a többi gópí jellemzőit!

 Ötödik fejezet

 Különböző helyek és közösségek nőinek                gópíként történő megjelenése

Sríbhagaván így szólt:

A Ramávaikunthá-ban lakó, a Svétadvípá-ban élő szakhí-k, az Adzsita lábainak oltalmában Úrdhvavaikunthá-ban lakó, a Srílókácsalá-n élők és Srí tengerből kiemelkedett szakhí-jai is Laksmípati kegyéből Vradzsá-ban gópík-ként fognak megjelenni. Némelyek isteniek, némelyek nemisteniek, mások a három guna által irányítottak, sok erényes cselekedet következményeként fognak Vradzsagópí-ként megszületni.                                              Rucsi fia a szépséges Jadzsnya avatára, a mennyek ura. Az istenek asszonyai őt meglátva az érzelmek áradatától megzavarodtak. Dévala szavait megfogadva a Himálaja hegyén a megismerés tüzében hevülve, nagyszerű bhaktival megtelve, hé Vidhé! Vradzsában a gópí-jaim lesznek.        Mikor Bhagaván Dhanvantari eltűnt a föld színéről az elhagyott gyógynövények céltalannak érezték létüket Bharata országában. Hogy létük értelmet nyerjen lelketrabló szépségű nőkként az önfigyelem tanító tüzébe merültek. Egy négyes korszak elteltével Hari ennek végtelenül megörvendett. " Kérjetek kegyet "! hangzott a nagy erdőségben, hallván a nők és meglátva őt mámorba merülten mondták: " Légy az urunk "!

Sríhari így szólt:

A Dvápara végén Vrindávaná-ban elragadó szépségű, kígyózó ágakat kitáró növénnyé válva születtek meg, ó nők!, s a rásza idején teljessé teszem kívánságtokat.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Pitámaha! Ezek a bhaktiba merült nagy szerencséjű, kiváló nők latágópík-ként fognak Vrindáranjá-ban megjelenni. A Dzsálandhara beli nők Vrindápati Hari-t meglátva így szóltak: " Bizony maga ez a Hari legyen a jegyesünk"! Ekkor égi hang hangzik: " Gyorsan! imádjátok Ramápati-t! s Vrindáranjá-ban Vrindá-ként fogtok megszületni. A tenger leányai Hari Srímatszja avatárá-ját meglátva megmámorosodnak, megkapva Srímatszja kegyét, ők is Vradzsában gópík-ként fognak létet elnyerni. Volt egy király Prithu, közvetlenül az én részem, rettenthetetlen győztes, királyok kiválója, ellenségeit legyőzve, minden vágyát kielégítendő tehénként fejte a Földet. Barhismatí városának női Prithut meglátva, a mámortól megzavarodottak Atri-hoz fordultak a megoldásért. " Hé Mahámuné! Ez a Rádzsarádzséndra Prithu, nagyszerű győztes, hogyan lehetne a mi választottunk? Mondd el"!

Sríatri így szólt:

Időt nem vesztegetve, elmét összeszedve fejjétek meg ezt a mindent fenntartó Prithiví-t, a vágyak végtelen, járhatatlan tengerét is odaadja nektek. Hé Pitámaha! ekként azok a nők  abból a tehénből lelkük fejőedényébe fejték vágyukat. Így lesznek gópík Vrindáranjá-ban. Káma serege, a szépséges mennyei apszarasz-ok Nárájana összezavarására nagy lobbal megjelentek a Gandhamádana hegyen, az őt uruknak vágyókhoz így szólt az elért teljességű Nárájana Muni: " Vradzsában gópík-nak fogtok születni, ott teljesül vágyatok. Hé Vidhé! A Szutalá-t lakó nők Vámaná-t meglátva megzavarodtak, majd elégve önnön hevükben Vrindávaná-ban gópík lesznek. Nágéndra lányai, akik Sésá-t választották férjüknek és bhaktival imádták, azok Szankarsana rászá-jáért jelennek meg Vradzsá-ban. Kasjapa Vaszudéva lesz, a nagyszerű Aditi pedig Dévakí, Prána vaszu Súraszénaként, Dhruva vaszu Dévakaként fog alászállni. Vaszu vaszu Uddhava, a  kegyetadó Daksa Akrúra lesz, Dhanada Hridíka, Apámpati pedig Kritavarman. Prácsínabarhi Gada, Maruta meg Ugraszéna, akit óvni fogok és az előírások szerint királyságot adok neki. Ambarísa Jujudhána, Prahláda pedig Szátjakí lesz, Ksírábdhi Santanu, a vaszuk kiválója Dróna vaszu maga Bhísma lesz. Divódásza Sala lesz, Bhaga Ravi pedig Dhritarástra, Púsá Pándu, az igazak kiválója Dharma meg Judhisthira király lesz. Váju a nagyerejű Bhíma, Szvájambhuva Manu Ardzsunaként jelenik meg, Satarúpá Szubhadrá lesz, Szavitri pedig Karna. A két Asviníputra Nakula és Szahadéva formájában válik ismertté, Dhátá a hős Báhlíkaként, Vahni a sugárzó Drónaként. Kali egy részéből lesz Durjódhana, Szóma Abhimanju lesz, maga Siva Drauni alakjában fog a földön megtestesülni. Ekként fogtok az én utasításom szerint a Jadu, a Kuru és egyéb uralkodói nemzetségek családjaiban részeitekkel és asszonyaitokkal együtt megjelenni. Az én korábbi avatárá-jaim feleségei, akik Ramá részei, ők is tizenhatezer királyi feleségemként fognak alászállni.

Srínárada így szólt:

Sríhari így elvágva a lótusztrónusú Brahmá-hoz intézett szavai fonalát a mennyei alakot öltött Bhagavatí Jógamájá-hoz fordult. 

Sríbhagaván így szólt:

Hé Mahámaté! Dévakí hetedik magzatát emeld ki a méhéből és újra helyezd azt a Kansza miatti félelemtől Nanda Vradzsá-jába menekült Vaszudéva feleség Róhiní méhébe, egyben költözz Nanda feleségének méhébe, elvégezvén ezt a nagyszerű tettet!

Srínárada így szólt:

Imígyen végighallgatva Brahmá az isteni sereglettel együtt üdvözölve a legfelső felettit, Krisná-t, megnyugtatva a Földet saját honába távozott.                                      Hé Maithila! Tudd, hogy  maga Sríkrisna a paripúrnatama avatára, Kansza és a többiek elpusztítására szállott alá a Föld körébe.       Ha, ahány pórus van a testen, annyi nyelve lenne is az embernek, az sem lenne elegendő Sríhari végtelen tulajdoságainak elbeszéléséhez.                                                 Hé király! ahogyan a madarak önnön képességeik szerint szállnak a levegőégben, úgy beszélik el Krisna útját itt a tudók.

 Hatodik fejezet

           Kansza erejének és győzelmeinek                                      elbeszélése

Sríbahulásva így szólt:

Ó Dévarsiszattama! Ez a nagyerejű, győzedelmes Kansza melyik daitja volt korábban? Beszéld el születéseit és cselekedeteit!

Srínárada így szólt:

Korábban a Tejtenger kiköpülése idején Kálanémi a hatalmas aszura Visnu-val harcolt, a harcban Visnu erővel megölte őt. Sukra az újraélesztés tudományával feltámasztotta, így a Visnu-val újból megküzdeni vágyó lélekben készülődni kezdett. A Mandara hegység közelében hevült az önmegismerés tüzében, dúrvá levét kortyolgatva, Déva Pitámahá-ra gondolva. Száz isteni év elteltével Pitámaha így szólt a csonttá fogyott, hangyákkal lepetthez: " Kérj kegyet "!

Kálanémi így szólt:

A világegyetemben élő, Visnuban eredő, nagy erejű istenek egyikének és összességének a keze se legyen halálom okozója!

Brahmá így szólt:

Hé Daitja! Ez az általad kért kiemelkedő kegy igen nehezen elérhető, de idő múltával eléred, szavam nem lehet hiábavaló.

Srínárada így szólt:

Ekként született újra a Földön az aszura Ugraszéna feleségétől és már gyermekkorában folytonosan nagyszerű kézharcosokkal küzdött.                                  Magadha királya Dzsarászandha az égtájak feletti győzelemre törve kivonult városából és valahol a Jamuná mentén tábort vert. Kuvalajapída nevű ezer elefánt erejével bíró elefántja féktelen indulatában láncait tépve tört ki a helyről. Sátrakat, házakat, hegyoldalakat rombolva betört a gyakorlótérre, hol Kansza is küzdött. A kézharcosok szertefutottak, ekkor Kansza az odarohantat ormányánál fogva a földhöz teremtette. Majd Ugraszénadzsa két kezével újra megragadva megpörgette és Dzsarászandha száz jódzsana távoli seregéig repítette. Magadhésvara megörvendezett látva e páratlan erőt, két sokat dicsért lányát Aszti-t és Prápti-t Kanszá-nak adta. Dzsarászuta hozományként százmillió lovat, százezer elefántot, háromszázezer szekeret és tízezer szolgálónőt adott. Ezután a párharcban kiváló, kezei erejének mámorától megrészegedett harcos, Kansza, a rettenetes győző egyedül Máhismati városába indult. Máhismatipatinak öt, a kézharcban győzelemre vágyó fia volt: Csánúra, Mustika, Kúta, Sala és Tósaka. Kansza a helyes beszéd szabályait alkalmazva szólt hozzájuk: " Adjatok nekem helyet a küzdőtéren, a szolgátok leszek, ha ti győztök, ha én leszek a győztes, akkor én teszlek mindannyiótokat szolgámmá. A város összes jelenlevő kiválósága előtt ezt a fogadalmat téve megkezdődött a küzdelem azokkal a győzelemre vágyókkal.                     Ahogy Csánúra a küzdőtérre lépett Jádavésvara megragadva, zengő hangot hallatva a földhöz teremtette. Az abban a pillanatban ökölviadalra kiállt Mustiká-t egy ökölcsapással a földre küldte. Az őt követő Kútá-t a lábainál fogva vitte a földre. A kezeivel hadonászva berontó Salá-t egy kézzel megragadva döntötte a földre, majd újból megragadva húzta a földön. Majd Kansza Tósalaka kezeit nagy erővel megragadva,a földhöz vágta s azonnal felkapva tíz jódzsana távolba repítette. Jádavésvara ekként szolgáivá téve azokat, velük együtt - szavaimat követve - a nagyszerű Pravarsanagiri hegyére ment. Ott Kansza a vánara Dvividá-nak előadva jövetele célját húsz napon keresztül pihenő nélkül küzdött vele. Dvivida egy hegyet kitépve a földből Kansza fejére dobta, mire ő a hegyet megragadva visszahajította. Ekkor Dvivida ökölcsapást mérve Kanszára a levegőégbe felugrott, Kansza követte, s elkapva a földhöz odacsapta. A csapódástól eszméletét vesztve elméje elborult, ereje fogytán, csontjai törve ő is szolgaságba került. Majd Kansza Dvividá-val a Risjamúka erdőbe ment, ahol a hatalmas daitja, a ló alakját öltött, fellegként mennydörgő Késí-t Kansza ütéseivel megtörve, hatalma alá hajtva meglovagolta. Így érkezett Kansza a nagy erejű a Mahéndra nevű hegyhez. A hegyet a földből kiszakítva Daitjarát százszor is a magasba emelte. Majd meglátva az ott lévő, haragtól vöröslő szemű, a végidők Napjaként ragyogó Rámá-t, fejet hajtva a muni előtt üdvözölte, tisztelettel körbejárta s lábaihoz borult. Akkor a lecsillapodott, rettenetes tekintetű Bhárgava odavetette Kanszá-nak: " Hé te féreg!, majom fattya! semmi vagy, mint a szúnyog, hej te romlott! most megöllek, te erejében öntelt ksatrija! Itt mellettem ez az íj, hatalmas, súlya százezer bhára. Visnu adta Sambhu-nak, mikor Traipurá-val harcolt, ide a ksatrijákat elpusztítani egyenesen Sambhu kezéből került. Ha ezt meg tudod feszíteni, akkor szerencséd van, ha nem lesz felajzva tönkreteszem minden erődet. Végighallgatva a beszédet a daitja megragadta a hét pálma hosszú íjat és a muni szeme láttára, mintha játszana felajzotta, majd a füléig húzva százszor is megfeszítette. A megfeszülő húr villámok hangján pengett. Az egész világegyetem a hét felső és a hét alsó világgal együtt felzendült, az égi elefántok helyükről kimozdultak, a csillagok a Föld körébe zuhantak. Kansza az íjat visszahelyezve újra és újra köszöntve így szólt Bhárgavá-hoz: " Hé Déva, nem vagyok ksatrija, daitja vagyok s a Te szolgád, szolgád szolgálója vagyok, ó Purusóttama! védelmedbe vegyél! Ezt hallva Sríráma neki adta az íjat.

Srídzsámadagnja így szólt:

Aki itt ezt a vaisnava íjat el fogja törni az a paripúrnatama fog téged megölni.

Srínárada így szólt:

Ekkor Kansza hódolva a muni-nak maga mámorába bódultan vándorolni kezdett, nem küzdött meg vele senki, a királyok neki adót  adtak. A tenger partján egy Aghászura nevű, kígyó alakját hordó, sziszegő, nyelvét öltögető daitjá-t pillantott meg. A nagy erejű Daitjarát az őt megmarni készülőt félelem nélkül megragadva a földhöz csapta, majd ékül nyakába akasztotta. Keleten Banga országában élt Arista daitja, mint hatalmas bika. Együtt, elefánt az elefánttal, úgy harcoltak. Az magas hegyeket szórt Kansza fejére, ki megragadva az ő fejére hajította. Ekkor Kansza a daitjá-k bikája öklével Aristá-t megütötte, az elbódult,így győzve Kansza vele északnak elindult. Prágdzsjótisa urához, a nagy erős, Föld fia Narakához Kansza vágyva a harcra imígyen szólott: " hé daitja király! adj alkalmat a harcra!" Ha te szerzel győzedelmet én leszek a szolgád, ha én leszek győztes benneteket mind szolgámmá teszlek.

Srínárada így szólt:

Először a nagy erejű Pralamba kezdte a harcot Kanszá-val, mint kiváló hegyi oroszlán a kiváló hegyi oroszlánnal. Kansza a közelharcban megragadva a földre vetette, majd újra megragadva Prágdzsjótisa városának ura elé hajította. Majd előlépett a Dhénuka nevű s feldühödve megragadta Kanszá-t, félelmes erőt kifejtve messzire hátralökte. Kansza válaszul Dhénuká-t száz jódzsana távolra taszította, és feldöntve erős ütésekkel testét porrá zúzta. Most Bhauma parancsára Trinávarta Kanszá-t a levegőbe emelte, ott küzdöttek a daitják százezer jódzsana magasban. Kansza végtelen erőt alkalmazva az égből levonva a daitjá-t a földhöz csapta a szájából vért okádót. Ekkor az erős, Baka nevű daitja csőrével akarta megragadni, de Kansza villámként pusztító ütéseivel a földre küldte. Azonban a nagy erejű, fehér szárnyú, felleg hangú feldühödött daitja felállva a földről felrepült és hegyes csőrével megragadva lenyelte őt.  De az a lenyelt gyémánttestű megakadt a torkán, így az óriás, sértett torkú Baka kihányta azt a Kanszá-t. Ekkor Kansza  Baká-t elkapva s a földre döntve, kezeinél vonszolva vele a porondot feltörölte. Most megjelent Baka Pútaná nevű harcolni vágyó nővére, Kansza nevetve szólt hozzá: " hé Pútané!, figyelj a szavamra! Nővel én sohasem harcolok, Bakászura legyen bátyám, te pedig légy nővérem!" Majd látva a végtelen erejű Kanszá-t, a vereséget elismerő Bhauma barátságot kötött Kanszá-val az istenek ellen.

Hetedik fejezet

              Kansza égtájak feletti győzeleme

Srínárada így szólt:

Ekkor Kansza a korábban legyőzött Pralambával és a többiekkel együtt Sambara városába ment és előadta jövetele okát. Sambara a kiváló harcos nem küzdött meg vele, barátságot kötött Kanszá-val és az összes többi nagy erejűvel. A Trisringa hegy csúcsán aludt az erős, Vjóma nevű aszura, Kansza lába ébresztette, szeme dühtől borult vérbe, felugorva hatalmas csapásokkal ütötte Kanszá-t, rettenetes kölcsönös ökölharc alakult ki köztük. Kansza ütéseitől ez is erejét vesztette, szédülés gyötörte, így őt is szolgájává tette Kansza, amikor megjelentem s ő üdvözölt engem. " Hé Déva! még vágyom a harcra, mondd meg, hová menjek?" Erre mondtam neki:" menj a nagy erejű Bána daitjá-hoz!" Az általam, a harcot látni akaró által így útbaigazított Kansza karjai erejének öntelt őrületében Sónita városa felé elindult. Bánászura Kansza fogadalmát hallva éktelen haragra gerjedt, mennydörögve ordított az erős, lábával a földet dobbantotta. A rúgás erejétől lába térdig a földbe hatolt, Pátála közelébe, majd Kanszá-hoz szólt:" előbb ezt húzd ki!" Az az őrületétől hajtott hallva e szavakat két kezével kirántotta azt, mint elefánt lótusz szárát, Kansza a rettentő győző. A kiszakítástól felbolydult a hét biztosan álló alsó világ, hegyek omlottak össze, még a nem mozduló égtáj elefántok is helyüket elhagyták. Látva, hogy Bána is kész a küzdelemre megjelent Vrisadhvadzsa és mindannyiukat felvilágosítva így szólt Balinandaná-hoz:" Ezt a Földön Krisná-n kívül senki más sem győzheti le, Bhárgava ezt a kegyet adta neki meg a vaisnava íjat."

Srínárada így szólt:

Ekként szólva maga Mahésvara Siva nagy nyugalommal Kansza és Bána közt szívbéli barátságot támasztott. Kansza hallván, hogy a nyugati végeken él egy kiváló aszura, Vatsza, arra vette útját, ahol megküzdött a borjú alakját öltött-tel. Farkánál  fogva vágta a földhöz Vatszá-t, majd fennhatósága alá véve a hegyet, ahol az lakott a Mléccsha országokat felkeresni elindult. Kálajavana az én számból hallva a nagy erejű daitja hírét, megküzdeni vele kivonult elé a vörös szakállas-bajuszos buzogányos. Kansza saját százezer bhára súlyú kovácsolt buzogányát felkapva, oroszlánként bömbölve Javanéndrára sújtott. Ekkor szörnyű buzogány párbaj kezdődött Kansza és Kála között, a szikrát hányó buzogányok porrá zúzódtak. Kansza felkapta Kálá-t és a földre döntötte, majd újra megragadva teremtette a földhöz bizony félholttá téve. Javana nyílesőt záporoztató seregét Kansza az erős, a daitjakirály buzogányával felmorzsolta. Elefántokat, lovakat, harci szekereket, hősöket a földre borítva mennydörgő fellegként bömbölt a buzogánycsata harcmezején. Ekkor a mléccsha harcosok saját küzdelmüket hátrahagyva széjjelszaladtak, a félelmükben menekülő mléccshá-kat a szabályokat ismerő nem bántotta. A hosszú lábú, széles térdű, oszlop combú, könnyed derekú, kapu mellkasú, domborodó vállú, kitelt testű, hosszú karú, lótuszszemű,nagy hajú, felkelő nap színű, fekete öltözékű, koronás, fülbevalós, nyakbavalós, lótuszfüzérű, végidők napragyogású, kardos, tegzes, vértes, harci kalapácsos, íjat tartó, mámorban úszó Kansza az isteneket legyőzni Amarávatí-ba indult. Csánúra, Mustika, Arista, Sala, Tósala, Késí, Pralamba, Baka, Dvivida, Trinávarta, Agha, Kúta, Bhauma, Bána, Ambara, Vjóma, Dhénuka és Vatsza kíséretében körbekerítette Amarávatí-t. A felvonuló Kansza sereget látva Sakra az istenek és a mennyek ura haragra gerjedve a teljes isteni sereglettel együtt harcolni kivonult. A két fél között félelmetes, borzongató, csatazajos harc alakult ki, isteni fegyverek sokasága, élesre köszörült nyílvesszők csillantak. A fegyverek tömegétől besötétült, ekkor a kocsin álló Mahésvara százélű, villanó fényű villámját hajította Kanszá-ra. Az a Mahászura pörölyével azonnal hárította a villámot, s az istennyila kicsorbult éllel hullott le a csatatéren. A feldühödött Vadzsrí hagyva a villámot kardot ragadott, egyből Kansza fejére sújtott rettentő hangon üvöltve. Kanszán karcolás sem esett, mint füzérrel sújtott elefánton, megragadta súlyos, erős, nyolc fémből olvasztott buzogányát, a százezer bhára súlyút és Indrá-ra hajította Kansza a daitjakirály. Látva a felé zuhanót Purandara gyorsan megragadta, majd visszahajította a daitjára a hős Namucsiszúdana, aki Málati vezette szekerén robogva a harc mezején szétszórta az ellent. Kansza ólmosbotot ragadván Aszuradvisa vállára sújtott, az ütéstől Dévéndra egy pillanatra elkábult. Ekkor a marut-ok csapatának keselyűtollas ragyogó nyílvesszei takarták el Kanszá-t, miként az esős évszak napját a fellegek serege. Az ezerkarú nagy erejű hős Bánászura folyamatosan pengetve az íját nyílvesszeivel pusztítani kezdte el őket. Báná-t a vaszu-k, a rudrá-k, az áditjá-k, a ribhu-k és egyéb istenségek teljesen körbevéve fegyverek sokaságával támadni kezdték. Erre ért oda Pralambászura és mások kíséretében az üvöltő Bhaumászura, az istenek attól a hangtól a csatamezőre ájultak. Ekkor gyorsan felpattant a vérbenforgó szemű Sakra és elefántjára szállt, s az őrjöngő Airávata Elefántot Kansza felé hajtotta. Az elefánt az ösztöke döféseitől felbőszülve lábaival taposta az ellenséget, trombitáló ormányával ide-oda csapkodott. A négyagyarú, a Himálajaként megközelíthetetlen halántékából folyt az őrület nedve, szakadatlanul trombitálva ormányát rázogatta.  Haranggal ékes, csengőfüzéres, gyöngytakaróval díszes, feje tehén vizelettel és pézsmával kevert vörös festékes. Kansza egy erős csapást mért a nagy elefántra, másik ütését ott a harctéren Sakra szenvedte.  Ütése erejétől Sakra messzire repült, elefántja is térdeivel érintve a földet megzavarodott. Majd újra felállva agyarával ütve a daitja vezért, ormányával felemelve százezer jódzsaná-ra hajította. A gyémánttestű elrepített lelkében egy cseppnyi zavar támadt, dühtől remegő ajkakkal és felhevült testtel ismét a harc mezejére lépett. Megragadva az elefántkirályt a földhöz teremtette, ormányát szorította, csontját törögette. Ekként Airávata elefánt sebesen menekült a csatatérről, nagy harcosokat lökdösve el az útból rontott be az isteni városba. Ekkor vaisnava íját felajzva, nyilak seregével és az íj zengésével a daitjá-k királya megfutamította az isteneket. Ezután az általa lesújtott istenek fejüket vesztve szaladtak szét minden irányba, némelyek hajfonata bomlott ki a csatában, s így szóltak: "félünk". Némelyek nagy alázattal kezüket összetéve, majd fegyvereiket  a csatatérre letéve, ruhájukat megemelve , némelyek vágyuk nem teljesülve teljesen összezavarodva megálltak Kansza előtt. Ekként azokon az isteneken végignézve Kansza trónusukat ernyőstől elvitte, majd a daitjá-k seregétől kísérve visszatért a király saját városába, Mathurá.ba.

  Nyolcadik fejezet

Szucsandra és Kalávatí előző élete, Vrisabhánu-ként 

és Kírti-ként való  alászállásuk

Srígarga így szólt:

Hé Saunaka! meghallgatva, akkor a bhaktival eltelt, a tudáshordozók kiválója Srímaithila hódolt a muninak,a nagyszerű dévarsik legelsőjének és újból kérdést intézett hozzá a Hari bhaktijában állhatatos.

Bahulásva így szólt:

Az önvaló boldogságát adó folttalan erényeddel itt, e földön megtisztítottad a családomat, bizony Sríkrisna bhaktáival csak egy pillanatnyi találkozás is igazzá teszi az embert, ennél több mi mondható? Srírádhá-val maga az a paripúrnatama Vradzsá-ba menve milyen történeteket élt meg? Mondd el nekem ó Dévarisé, Risísa, védj meg a három láz szenvedéseitől!

Srínárada így szólt:

Magasztos az a nagyszerűbbnél is nagyszerűbb, Sríkrisna bhakta Nimi király által kiteljesedett család, ahol te is megszülettél, bizony nem különös, hogy a kagylóban igazgyöngy terem. Tehát, hallgasd annak a Legmagasztosabb Úrnak tiszta és szerencsét hozó játékát, aki - Krisnaként - nem csak Kansza elpusztítására, hanem az igazak védelmére is jelent meg a földön. Hé király! Ekként a saját, Rádhá alakját öltött Pará nevű energiáját Vrisabhánu feleségébe helyezte, s az egy jó házban megszületett a Jamuná partjának ligetes vidékén. A Bhádra hónap világos felének nyolcadik napján, a Szóma napján délben, midőn fellegek borították az eget. Az isteni seregek Nandana erdejének tündöklő virágaival hintették be a házat. Akkor, Rádhá avatárájakor a folyók megtisztultak, az égtájak örvendeztek, lótusz illatától érzéki, enyhet adó, szépséges lenge futamú szellő lágyan játszadozni kezdett. A száz őszi telihold ragyogású leányt meglátva örömmel telt el Kírti a gópí, tüstént elvégezve a szerencsét hozó szertartást kétszázezer, boldogságforrása tehenet adott a bráhmanáknak. A drágakő berakásoktól ragyogó, aranyos, szantálfa, szakhík ringatta bölcsőben Rádhá a világos hófél fényeként növekedni kezdett. Akinek a megpillantása a kiváló istenek számára is igen nehezen elérhető, születések tízmilliónyi áldozata sem teszi könnyen elérhetővé, azt a Vrisabhánu házában testet öltöttet, gópík dédelgettét becézgetik a népek. Aki Srírásza játékterének megvilágító holdacskája, Vrisabhánu háza mécsei fénye, Gólóka ura nyakán ragyogó csúdámani ékkő azt a Pará nevű erőt figyelmem közepébe helyezve vándorlok itt a földön.

Sríbahulásva így szólt:

Hej, mekkora a szerencséje ennek a Vrisabhánu-nak, akinek  a leányaként Rádhá született meg! Vajon Kalávatí és Szucsandra mit tettek előző születésükben?

Srínárada így szólt:

Nriga fia a nagyszerencséjű, királyok király Szucsandra volt, a földkerekségen uralkodó, szépséges, Hari része. Valamikor régen a pitriknek  három, a lélekből született és a lelket elrabló lánya született, Kalávatí, Ratnamálá és Ménaká nevűek. A pitrik a lányok beleegyezésével Kalávatí-t Hari részének, a tiszta értelmű Szucsandrának, Ratnamálá-t Vaidéhá-nak, Ménaká-t Himádri-nak adták a megfelelő hozománnyal együtt. Ratnamálá Szítá-t, Ménaká Párvatí-t szülte, mindkettejük története ismert a puránákból. Szucsandra Kalávatí-val a Gómatí parti erdőségben tizenkét isteni esztendőn keresztül Brahmá kegyét elérni hevült a megismerés és önfegyelem tüzében. Ekkor odaérkezett Vidhi és szólt hozzájuk: " kérjetek kegyet !" Mire ezt hallva a hangyaboly borította Szucsandra mennyei alakot öltve előlépett. Köszöntve Brahmá-t mondta:" isteni, a legvégső móksát kérem !" Ezt hallván az erényes Kalávatí elszomorodva szólt Vidhi-hez. " Úgy tartják, hogy a nők elsőrendű istensége a férj, ha ez a móksát választotta, akkor az én utam hova máshova vezethetne? E nélkül nem élhetek, ha megadod neki a móksát, akkor a férjtől való elválás fájdalmában megátkozlak!"

Sríbrahmá így szólt:

Félek az átkodtól, de a szavam sem lehet hiábavaló, ezért életed urával együtt menj az istenek országába! Ott mennyei örömöket élvezve idővel a földre születtek, a Dvápara végén, Bharata földjén, a Gangá és a Jamuná között. Amikor maga a paripúrnatama kedvese, Rádhiká a lányotokként megszületik, akkor fogjátok elérni a móksát.

Srínárada így szólt:

Emígyen Brahmá isteni és teljes kegye által szálltak alá a földre Kalávatí és Szucsandra. Kalávatí Kánjakubdzsá-ban Bhalandana király áldozati tűzhelyéből, isteni tulajdonságú, előző születésére emlékezőként jelent meg. Szucsandra Vrisabhánu névvel Szurabhánu házában született meg, emlékezve előző életére, tehenek őrizőinek kiválója, szépséges, mint egy másik Kámadéva. Annak a két, előző életre emlékező, egymást akarónak a kapcsolatát beleegyezésükkel a tisztán látó Nandarádzsa kötötte meg. Aki Vrisabhánu és Kalávatí történetét meghallgatja, az minden bűnétől megszabadulva Krisna lényegében oldódik fel.

 Kilencedik fejezet

                   Vaszudéva és Dévakí házasságkötése

Srínárada így szólt:

Egyszer Srímathurá nagyszerű városában Súraszéna kívánságára és a jádavák kiválóinak egyetértésével a nemzetség gurujának választott, biztos tudású Garga belépett a csodás királyi palotába. Gyémánttal kirakott aranyos kapuja elefántkirályok füllegyezésétől felbolydult dongók döngésével zsongó, az elefántok mámormirigyéből vízesésként ömlő nedvvel öntözött, pavilonok sokaságával kerített. Kiváló, állhatatos harcosok, vértesek, íjasak, kezükben pajzsot és szablyát tartók, harci szekeres, elefántos, lovas és zászlót hordó hadak csapatai által jól őrzött. Garga belépve megpillantotta az Akrúra, Dévaka és Kansza szolgálta királyok ragyogóját, Ugraszéná-t, a Srísakra nagyszerű, magasra emelt trónusán ülőt, ernyők, baldachinok, jakfark legyezők gyűrűjében. Meglátva a munit a király tüstént felemelkedett trónusáról és a jádavákkal együtt üdvözölte, majd tündöklő hellyel kínálva, hódolva, dicsérve és körbejárva alázattal állt meg előtte. Gargamuni áldását adva a királynak a királyi család jólétéről kérdezett, majd a nagy szellemiségű risi a törvényeket ismerő, az életerős, a jaduk kiválója Srídévakához intézte szavait.

Srígarga így szólt:

Már jó ideje mindenfelé járva-kelve, fontolgatva sem találtam a föld királyai közt alkalmasabb vőlegénynek valót, mint Sauri, ezért hé ragyogó király! add leányodat Srídévakí-t Vaszudévá-nak, házasítsd össze őket!

Srínárada így szólt:

Ekkor Srídévaka a dharmát hordozók kiválója beleegyezését adva, Garga kívánságának megfelelően, az előírások szerint eljárva a menyegzőben Vaszudévá-nak ajánlotta fel lányát. Az esküvő idején a búcsúzáskor Sauri egy páratlanul szép, lovakkal díszes kocsira szállt fel Dévaka király arany és drágakövek fényében sugárzó  leányával. Nővérének igen kedveset tenni Kansza megragadta a ficánkoló lovak gyeplőjét és így hajtotta a kocsit a négy hadtesttel körülvéve a Sauri iránti keggyel és szeretettel eltelt. Hozományként ezer szolgálót, tízezer elefántot, egymillió lovat, százezer kocsit és kétszázezer tehenet adott a lányának Dévaka király. A búcsú idején bhérí, nagyszerű mridanga, gómukha, dhundhuri, víná, ánaka, vénu és az úton haladó jádavák hangja valamint szerencsét hozó énekek dallama zendült egybe. Ekkor égi hang hallatszott:" Kansza! annak, akit a kocsira ültetve, lovai gyeplőjét tartod, annak a nyolcadik szülötte - még nem tudod - könnyedén lesz a te megölőd, te ostoba!" A rosszak társaságát kedvelő, végtelenül romlott Kansza nővérét megölni azonnal döntött, haját megragadta az a szégyentelen, könyörtelen, rettenetes tettű éles tőrrel a kezében. A zenészek elhallgattak, az elől levők csodálkozva fordultak hátra, az összes arca fehérbe váltott, mikor az igazak kiválója Sauri Kanszá-t szólította. 

Srívaszudéva így szólt:

Hé Bhódzséndra! A Bhódzsa nemzetség dicsőségét növeled, Bhauma, Mágadha, Bakászura, Vatsza, Bána veled a harctéren megküzdeni vágyók mind az erényeidet dícsérik, hogy törhetsz karddal a nővéred életére?  A harcolni vágyó Bakí-val - felismerve, hogy nő - az uralkodás törvényeit követve nem harcoltál és a békesség kedvéért nővérednek fogadtad, ez valóban a nővéred, milyen megfontolásból teszed ezt? Hé Mathurá királya! Ez a húgod, menyegzőre jött, szinte gyermek, mint, ha lányod lenne vedd kegyedbe, a neked mindig jót tevőt, nem helyes őt megölnöd, te a szerencsétlenek fájdalmának elhárítására fordítod elmédet.

Srínárada így szólt:

Hiába a magyarázat, Kansza a rosszakat választó, a romlott nem fogadta ezt el. Akkor, " ez Hari Időtörvénye " gondolta Sauri és az ő oltalmába ajánlva magát újból Kanszá-hoz fordult.

Srívaszudéva így szólt:

Hej ragyogó! egyáltalán ne tőle félj!,az isteni hang megmondta, jól figyelj! Azokat a méhéből születendőket neked adom, azoktól kell félni, ne tőle rettegj!

Srínárada így szólt:

Kansza meghallgatva Sauri megfontolt szavait, dicsérve azokat azonnal otthonába tért. Ekkor a félelemlepte Sauri Dévaka király leányával szintén otthonukba tértek.

Tizedik fejezet

                                 Balabhadra születése

Srínárada így szólt:

A félő ne szökhessen el, ezért Kansza küldte tízezer fegyveres harcos vette körül Sauri házát. Sauri az idő haladtával nyolc fiút nemzett Dévakí-val, évente egyet és egy lányt, akiben az örök Májá öltött testet. Először a Kírtimán nevű fiú született, akit a mások érdekeit tudó Ánakadundubhi Kanszá-hoz víve odaadott. A szavát álló Sauri-t látva Kansza könyörülettel telt el, ki ne lenne könyörteljes, ha látja a tisztát, aki tűr, de ragaszkodik az igazhoz.

Kansza így szólt:

Ez a gyermek menjen haza, ettől nem félek, a nyolcadik magzatotokat fogom megölni, nincs kétség.

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Vaszudéva fogva a gyermeket hazatért, annak a gonosznak a szavát cseppet sem tartva igaznak. Akkor aláereszkedtem az égből, hajolva s hódolva kérdezte Kansza az isteni tervet. Amit mondtam halljad most tőlem! Nanda és a többi a vaszuk avatárjai, Vrisabhánu és a többi a szvar lakóié. Hé királyok királya! a védák rics és egyéb versei a gópík lesznek itt, a földön. Vaszudéva és a többi Mathurá-béli vrisni a djulakók avatárája, Dévakí és a többi nő bizony az isteni nők avatárái. Hétféleképpen számolva mindegyik lehet nyolcadik,a téged megölő száma alapján akár ez - az első - is lehet, az isteni út nem kiszámítható.

Srínárada így szólt:

Ekként szólva hozzá, ahogy elmentem, a daitják elpusztítására törekvő istenek miatti dühében Kansza a jádavák elpusztításáról döntött. Vaszudévá-t és Dévakí-t erős vasláncokkal megkötöztetve, azt a Dévakí méhéből született gyermeket szikla kövéhez csapta. Előző születésére emlékezve, Visnu-tól rettegve, kétségbe nem esve minden világra jöttet megölt ez az alantas természetével a földre megszületett. A jádavák ura, királyok királya Ugraszéna akkor megdühödött, megállítva Kanszá-t, a Vaszudévá-t segítő. Kansza gonosz szándékát látva felugrottak a hősök és követve Ugraszéná-t védték karddal a kezükben. Ugraszéna őrizőit meglátva Kansza harcosai is felpattantak, s a gyűlésterem kellős közepén harc alakult ki közöttük. A kapuknál is a harcosok kölcsönös küzdése elindult, a kardok csapásai tízezer embernek okozták halálát. Kansza buzogányát ragadva atyja seregét morzsolni elkezdte, buzogánycsapásaitól némelyek homloka szakadt be, némelyek lába szakadt le, némelyek arca torzult, némelyek keze repült, reményük összezúzva, arcuk a porban vagy az égre meredve, pillantás alatt zuhantak fegyverestül le a földre. A vért hányó hősök belealéltak a halálba, a gyűlésterem sebekből áradó vértől vöröslött. Ekként az őrület tüzében a kiváló ellent a földre ledöntve, dühe mérgében a romlott Kansza atyját is, a ragyogó királyok királyát megragadta,  uralkodói trónusról letaszítva kötéllel kötözte a gonosz és a baráti uralkodókkal együtt börtönbe vetette. Madhu és Súraszéna országára és teljes vagyonára jogot formálva elfoglalta a trón és uralkodni kezdett. A szenvedő jádavák rokonlátogatás ürügyén szétszéledtek a négy égtáj országaiba, s várták az időt. Dévakí hetedik magzata egyszerre boldogság és fájdalom oka, Jógamájá kivéve Vradzsá-ba vitte s Róhiní-ba helyezte Anantá-t. " Ó, hova tűnt a magzat ?!" szóltak Mathurá lakói. Majd a Vradzsá-ba érkezés ötödik napján, a bhádra hónap világos felének hatodik napján, a Szvátí holdházban, a Budha napján, öt kiváló állásban lévő bolygóházzal körülvett Tulá jegyében, a nappal közepén, mikor az istenek virágzáport hintettek, a felhők esőcseppeket  lágyan eregettek, Vaszudéva nőjének méhéből jött a világra a Ragyogó, önnön fényével beragyogva Nanda lakását. Nanda a gyermek születési szertartását megcselekedve a bráhmanáknak egymillió tehenet adott, és összehívva a tehenek őrzőit nagyszerű énekesek hangjával díszes szerencsehozó ünnepet tartott. Dévala, Dévarát, Vaszistha, Vácsaszpati és velem együtt a megjelent Dvaipájana is helyet foglalt örvendve Nanda köszöntésén.

Nandarádzsa így szólt:

Ki ez a szép gyermek, akihez hasonló sehol sem látható, hé Mahámuné! hogyan születhetett meg öt nap után, mondd el nekem!

Srívjásza így szólt:

Hej Nanda! nagy a te szerencséd, ez a gyermek az örök Sésa, Mathurá-ban Vaszudévá-tól Dévakí-ban fogant meg. Majd Krisna akaratából annak a méhéből kivéve a tiszta Róhiní-ba helyeződött. Hé Nandarádzsa! ez a jógík számára is nehezen elérhető itt van szemeid előtt. Én Védavjásza Mahámuni az Ő megtekintéséért jelentem meg itt, ezért mutasd meg nekünk ezt a gyermek alakját öltött legmagasabbnál is magasabbat.

Srínárada így szólt:

Ekkor az elképedt Nanda megmutatta a gyermeki Sésá-t, Szatjavatí fia meghajolva szólította a bölcsőben heverőt.

Srívjásza így szólt:

Bhagavan! Isteneken uralkodó Isten, vágyak teljesítője hódolat neked! Hódolat Ananta Sésá-nak, hódolat Neked, ki magad vagy Ráma! A Földet tartónak, a teljesnek, az önmagában ragyogónak, az ekével díszes kezűnek, az ezerfejűnek örök hódolat Neked Szankarsaná-nak! Révatí szerelmese vagy Te Baladéva, Acsjuta előtt született! Ekefegyveres, Pralamba megölője, oltalmazz engem Purusóttama! Hódolat, hódolat Balá-nak, Balabhadrá-nak, a szerencse jegyeit viselőnek! A kék öltözékű fehérnek, Róhiní fiának, hódolat neked! Dhénuka ellene, Mustika ellene, Kumbhánda ellene vagy Te, Rukmi ellene, Kúpakarna ellene, Kúta ellene, Balvala végzete! A Kálindí folyását megakasztó, Hasztinápurá-t a Gangá felé vonzó Te vagy! Dvivida ellene, jádavák kirélya, Vradzsa körének ékköve! Kansza fivéreit elpusztító, zarándoklatjárő, mindenható vagy! Magad vagy Durjódhana guruja, védd, védd a világot Prabhu! Győzelem, győzelem! soha meg nem oszló, ragyogó, legfelső feletti, önmagában végtelen, a tér végében is ismert, istenek, munik, nágák mindenek feletti uralkodója, buzogányos, eketartó, erős! hódolat Neked! Aki ezen a világon állandóan olvassa ezt a dicséneket, az bizony Hari legmagasztosabb állapotát fogja elérni. A világban minden, ellenséget felőrlő erővel lesz teljes, győzelem annak és jólét!

Srínárada így szólt:

Hé ragyogó király! Azokkal a munikkal együtt Balá-t körbejárva és százszor is köszöntve a végtelen értelmű Dvaipájana, Parásara fia, Szatjavatí szülötte, Bádarájana Muni a Szaraszvatí felé elindult.

Tizenegyedik fejezet

                                         Sríkrisna születése

Srínárada így szólt:

A paripúrnatama, maga Sríkrisna, Bhagaván önmaga, a legfelső feletti először Vaszudéva lelkébe belépett. Vaszudéva, a nagy szellemiségű, a Nap, a Hold és a Tűz együttes fényének határtalan ragyogásával egy másik Jadzsnyá-nak tűnt. Ekkor a félelmektől mindenkit megszabadító Krisna belépett Dévakí méhébe, ettől felragyogott az a börtön, miként a sötét fellegek sűrűjéből előtörő  ragyogás. Azt a tündöklőt meglátva Kansza a félelemtől betegen gondolta:" megérkezett a megölőm, Dévakí nem ilyen volt korábban." A félelemtől zavarodottan szólt:" ahogy megszületik rögtön megölöm." Korábbi ellenségére gondolva mindenhol csak Hari-t látta. Bizony az ellenségesség erős köteléke közvetlenül mutatja meg Krisná-t, ezért Krisna elérése céljából ellenségeskednek az aszurák. Ezután Brahmá és a többi istenség velem és a többi munifejedelemmel együtt megjelent Sauri börtöne felett és hódolva neki dicsénekbe kezdtek.

Az istenek így szóltak:

Aki az éber és a többi állapotokban megnyilvánuló világ végső okaként sem ok, valójában guná-i kavarognak a világban, Akibe sem az elme, sem az érzékek, sem az azokat uraló istenségek sem képesek belépni, miként a tűzből szétszóródó szikrák sem újra a tűzbe, hódolatunk Annak. Azt a Prabhu-t az erősek erőse, az idő sem képes uralni, a Májá sem képes reá hatni, s a hang sem képes lényét felfedni, Annak, Aki a teljes, a halhatatlan, a magasztos, a nyugalom, a tiszta, a legfelső felettinél is felsőbb, Annak az oltalmába jöttünk. Annak a mindenekfelettinek, Akinek az amsa, amsámsa, kalá, ávésa és púrna avatáráinak virágcsokra a teremtés és a többi létezésének oka, Azt a púrna feletti paripúrnatama Krisná-t fejhajtva köszöntjük. Az elmúlt és a jövendő jugákban, manvantarákban, kalpákban amsa és kalá avatárákban öltesz testet, most pedig önnön paripúrnatama lényegedet terjeszted, a Földön a dharmát fenntartva szerencsét hozol a világra. Aki megközelíthetetlen, a tiszta jógík is csak el nehezen érik, de elérhető a tiszta szívű, bhaktijógától meglágyultak által, ó Ánandakanda! a Te lassútipegésű láblótuszaid porzóinak virágporát a fejünkre helyezzük. Ahogyan korábban, most is oly elragadó ez a Te tested, milliárd Kandarpá-t mámorosító, szemet kápráztató, Gólókaotthon tudásragyogását kisugárzó, a Föld gazdagságát fenntartó Rádhápati-ra helyezzük figyelmünk.

Srínárada így szólt:

Akkor Hari előtt meghajolva Brahmá és a többi isten a munikkal együtt  dicsőítő dalokat énekeltek, s örvendezve otthonukba tértek. Hé Mithilarádzséndra! ekkor, Hari születésének idejében az ég és a tíz égtáj kitisztultak, a csillagok felragyogtak, az egész földkerekség elnyugodott, a folyók, a folyamok, a tavak, s a tenger tisztán elcsitultak. Mindenhol ezerszirmú, százlevelű tündöklő lótuszvirágok szellők érintésétől felszálló illata  és pora repkedezett. A lótuszokon méhek zümmögtek, madarak tarka hada csicserészett, illatteljes, enyhetadó lágy fuvalom lebegett. A falvak és a tartományok bővelkedtek, a városok a szerencse hajlékává lettek, az istenek, a bráhmanák, a hegyek, a fák és a tehenek jólétben örvendtek. Isteni dundubhik felzendültek, győzelmi kiáltással vegyültek, hé Mahárádzsa!, mindenütt mindennek kiváló szerencse! A énekben jártas vidjádharák, gandharvák, sziddhák, kinnarák és csáranák énekeltek, az istenek a mindenek felettit himnuszokkal dicsőítették. A mennyekben az öröm mámorában a gandharvák vidjádharíkkal együtt táncra perdültek, az istenek kiválói páridzsátaka, mandára és málatí virágait hintették, sűrű-sötét fellegek dörögve esőt záporoztak. Bhádra havában, a Budha napján, a hó sötét felében, a Dhátri holdházban, a bolygók nagyszerű együttállásában, a Vrisa jegyében, a hófél nyolcadik napján, éjfélkor, amikor a Hold kél, a sötétség idején Dévakí méhéből Sauri börtönében megjelent Hari, áldozati tűzcsiholó fa tüzeként.

Remegő fényű szemekből fűzött füzérű, sziporkázó Kausztubha ékkövet viselő, a Hold és a Nap udvarának fényével ragyogó láb- és karperecű, kelő Nap koronás-fülbevalós, lobogó tűzfényű csodás karkötős, derekán villámvillanású lánccal ékes, méhektől zsongó lótuszfüzéres, sugaras olvasztott arany a ruhája, cikázó villám beragyogta sötét fellegként fénylő, rebbenő-kékes fürtökbe foglalt az arca, mely sugara rombolja a sötétet, jólétet adó, nyíló lótuszkehely szemű, különös festett jelekkel ékes, vágyistenek végtelenjét mámorító, paripúrnatama, magasnál is magasabb, lágy hangú fuvola fuvalom lehelője. Ezt a gyermeket meglátva a jádavák kiválójának szeme Hari születésünnepétől kitárult, s nyomban a bráhmana népnek lelkében százezer tehenet felajánlott. A csodálattal eltelt  Ánakadundubhi látva Prabhu megjelenését, félelme múlva, köszöntve, s kezét összetéve, ott a börtönben Hari dicsőítésének énekébe kezdett.

Srívászudéva így szólt:

Te, aki Egy vagy, s a Prakriti tulajdonságai által nem egy leszel, aki ennek a világnak az elpusztítója, a teremtője és fenntartója vagy, ahogyan a hegy kristályát nem színezik a színek, azonképp nem érintenek Téged sem a testek színei, ó Tribhuvanapaté hódolok Neked! Aki, mint tűz a fában, mint tér belül és kívül is létezik, a világnak alapja, mint a Föld, mindent szemlélő, s mint a szél mindent átjáró, annak, Neked hódolat! A Földet súlyos terhétől megszabadítani születtél meg itt e Földön a házamban, tehenek, istenek, bráhmanák, s a sajátjaid oltalmazója vagy, Purusóttamóttama vagy, hé Bhuvanapaté! védj meg a gonosz Kanszá-tól!

Srínárada így szólt!

A minden isten lényegét magában hordó Dévakí felismerve paripúrnatama Sjámaszundara Sríkrisná-t, hódolva neki megszólította.

Srídévakí így szólt:

Hé Krisna, hé megszámlálhatatlan világegyetemek Ura, Parésa, Gólókaotthon tudászászlaja, Ádidéva, Púrnésa, Púrna, Paripúrnatama, Prabhó, Paramésvara védj meg  a gonosz Kanszá-tól!

Srínárada így szólt:

Hallva ezeket maga a Paripúrnatama, Bhagaván Sríkrisna, a bűnök elhárítója mosolyogva szólította meg Dévakí-t és Sauri-t.

Sríbhagaván így szólt:

Az előző teremtés idején ez  a férjét istenként tisztelő Prisni, te pedig Szutapá  voltál, utódot elérni Brahmá utasítására víz és étel nélküli, magasrendű, isteni megismerés tüzében hevültetek. Egy teljes manvantara telt el az utódra vágyva a kiváló hevületben, akkor elégedetten veletek "kérjetek nagyszerű kegyet!" ekként szóltam. Ti hallva az általam mondottat akkor kértetek:" legyen Hozzád hasonló fiunk!", " így legyen !" mondván távoztam, s erényes tettei által férj s felesége pradzsápatikká lettek. "Nincs senki gyermek a világon hozzám hasonló":  gondolva, én Parésvara lettem a tietek. Akkor Prisnigarbha néven ismertek a Földön, majd egy másik korban Upéndra Vámana lettem. Akként a mostani időben is én a legfelső feletti. Fogjatok, s vigyetek Nanda otthonába, így nem kell félnetek Augraszéná-tól, Nanda lányát elhozva megnyugodhattok.

Srínárada így szólt:

Akkor Hari elhallgatva kettejük szeme láttára isteni alakjából újra gyermekit öltött, miként jelmezt vált a színész. Amíg Sauri Ezt a bölcsőbe fektetve készen állt az indulásra, addig Vradzsá-ban saját akaratából Nanda feleségéből megszületett Jógamájá. Hatására álomba merült a világ, az őrök is elaludtak, az ajtók mind kinyíltak, a zárak és reteszek kipattantak. Ahogy a fején Sríkrisna díszes Vaszudéva kilépett a börtönből, egy pillantásra, mint a Nap keltekor  önmagától megszűnt a sötétség. Az égen sűrű fellegek esőt árasztottak, de az Ezerfejű Magátólragyogó kígyócsuklyáit kitárva, Saurit követve védte a a felhőszakadástól. A hullámok és örvények erejétől felkavart, oroszlánokat, kígyókat és egyebeket elragadó Kálindí, a folyók kiválója azonnal utat adott nekik. Az egész Nandavradzsa mély álomba merülten aludt, Sauri a gyermeket gyorsan Jasódá fekhelyére helyezte és meglátta a leányt. Felemelve azt újra kilépett a házból, átkelve a Sríjamuná-n Sauri a korábbihoz hasonlóan elfoglalta helyét a börtönben. Gópí Jasómatí azt sem tudta, hogy fia vagy lánya született-e, a fáradtságtól kimerülten , boldog álomba merülten aludt fekhelyén. Akkor a gyermek hangját hallva magukhoz tértek az őrök, s a királyi palotába menve értesítették Kanszá-t a harcost. A félelemtől megrettent Kansza azonnal a születés helyére rohant, ahol húga, a tisztalelkű Dévakí sírva, alázattal mondta neki.

Srídévakí így szólt:

Hagyd meg nekem ezt az egy lányomat, a fiaim mind halottak, nem ölhetsz nőt bátyám, te kegyes vagy a szenvedőkhöz! A te börtönbe vetett, fiait veszített húgod vagyok, hé könyörületes!, add nekem ezt a megkönyörülendő, testemből születettet, ez méltó hozzád!

Srínárada így szólt:

A könnyáztatta arcú összezavarodott Dévakí leányát rejtegetve újból és újból kérlelte, de az a gonosz szidalmazva, fenyegetve a gyermeket öléből kitépte. Az a romlottak társaságát kedvelő, bűnös, gonosz, Jadu nemzetségének alja, húga lányát lábainál megragadva sziklakőhöz csapni akarta. Kansza kezéből szabadulva hirtelen a levegőégbe emelkedve ezer ló vonta, lengedező jakfark legyezős, tündöklő isteni szekérre szállott, és magasztos, fegyveres, nyolckezű, segítői által szolgált, száz nap fényével sugárzó alakját megmutatva mennydörgő hangon e szavakat intézte Kanszá-hoz.

Sríjógamájá így szólt:

A paripúrnatama, sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, a te megölőd valahol már megszületett, bizony értelmetlenül kínzod ezt a szerencsétlent.

Srínárada így szólt:

Ekként beszélve hozzá Déví Bhagavatí Jógamájá a Vindhjácsala hegyeibe vonult, ahol sok néven vált ismertté. Ekkor az elképedt Kansza hallván Májá nagyszerű szavait, Dévakí és Vaszudéva kötelékeit feloldotta.

Kansza így szólt:

Bűnös vagyok, romlott, gonosz cselekedetű, Jadu nemzetségének alja, itt a Földön gyermekeitek gyilkosa, bocsássatok meg nekem! Hé húgom!, hé Sauré! halgassatok meg, úgy vélem, mindez az Idő műve, mely akként terel engem, miként a szél a fellegek seregét. Hittem az istenek ígéretének, mely szó valótlannak tűnik, nem tudom, hogy a földön hol született meg az ellenségem, ahogyan Májá is mondta.

Srínárada így szólt:

Ekként Kansza könnyáztatta arccal zokogva borult a lábaik elé, és szolgálva őket erősen, jóindulatot mutatott kettejüknek. Hej, mi az, ami ne lenne lehetséges itt a Földön a paripúrnatama Prabhu, Sríkrisnacsandra adakozó pillantásai által?! Majd kora reggel Pralamba és a többi kiváló aszurát összehívta az a gonosz Kansza és tudatta velük a Májá által mondottakat.

Kansza így szólt:

Ahogyan Jógamájá elmondta, megszületett a Földön a végemet okozó, öljétek meg a tíz napon belül, és a több, mint tíz napja született fiúcsecsemőket!

A daitják így szóltak:

Az általad, a párbajhős által a harc idején felajzott íj pengésétől szertefutottak az istenek, hogyan hogy félsz tőlük? A tehenek, a bráhmanák, a tiszták, a védák, a dharma és más hasonlók Visnu teste, ezek elpusztítására említik a daitják erejét. Ha megszületett ezen a Földön Mahávisnu, aki az ellenséged, akkor az ő elpusztításának a módja a tehenek és a többiek lemészárolása.

Srínárada így szólt:

Ekként Kansza parancsára a nagy erejű, gonosz daitják a levegőbe emelkedtek és a teheneket és a többieket, valamint az újszülött csecsemőket öldösni kezdték. A tenger partjáig a Föld kerekségén a kedvük szerint alakot öltő daitják házról-házra jártak, mint ahogy kígyó siklik be a lakba. Az amúgy is rossz úton járó, erőszakos daitják most még Kansza által is buzdítva, mint majom ki bort iszik, és skorpió csípi, megszállottá váltak. Hé Vaidéha, Maithila, Naréndra, Upéndrabhakta, a dharmát ismerők kiválója, Dzsanaka, hevülésben erős, ragyogó, Angarádzsa, Bahulásva! itt, e Földön az igazaknak ez a megbecstelenítése mind a négy életcélt tönkreteszi.

Tizenkettedik fejezet

                                         A születés ünnepe

Srínárada így szólt:

Akkor a hajnali fény felragyogásával Nanda hallván a gyermek születését, bráhmanákat összehívva szerencsehozó szertartást szervezett. A nagylelkű Nanda király a születési szertartás szabályait betartva, örvendezve, egyéb ajándékokkal együtt százezer tehenet adományozott a bráhmanáknak. Hétféle gabona ízekkel teljes, drágakövekkel és arannyal ékített ormú, egy krósa kiterjedésű hegyét emeltetve, nagy alázattal adta a vipráknak. Mridangák, vínák, sankhák, dundubhik egybeolvadó hangja zendült, a kapuban énekesek dala csendült, a kéj nőinek lába táncra perdült. Srínanda palotája szépséges zászlók, aranyos korsók, ajtódísz füzérek, színes festések sokaságától pompázott Az utak, a terek, a kapuk, a falak, az udvarok, az erkélyek, a tornyok és a kerti lakok illatos szerekkel, s vízzel felhintve, színes kelmékkel díszítve  tündököltek. A tehenek szarva aranyfestékes, nyakuk aranylánccal ékes, csengők csengése, lábkösöntyűk csilingelése kíséri őket, hátukon vérszínű takaró. Farkuk sárgára festve, borjaik mellettük, testükön lányok keze nyomát viselők, kurkuma és sáfrány, s egyéb színekkel színezve.  Srínanda kapujában lelket gyönyörködtető, pávatoll ékes, illatos vízzel telehintett, a dharma terhét viselő bikák jártak-keltek. Aranylánc díszes, gyöngyfüzér ékes, csengettyű lábas, hófehér borjak ide-oda futkároztak, ugrándoztak. A születés ünnepéről hallván Vrisabhánuvara Kalávatí-val együtt elefántra szállva megérkezett Nanda palotájába. A kilenc nanda, a kilenc upananda és a hat vrisabhánu is mindannyian számtalan ajándékkal együtt megérkeztek. Turbánjukon virágfüzér, sárga zekében feszítők, hajukba pávatoll és virágok csokra, erdei virágfüzér díszesek. Megjöttek a fuvolás, kezükben bambusz botot tartó, különleges homlokfestésű, tarka öveket derekukra kötöző gópák is. Táncolva, énekelve, ruhájukat lebegtetve, ajándékokkal felszerelkezve gyermekek és bajuszos ifjak. Botoskezű öregek friss vaj, tej, aludttej és tisztított vaj áldozatát hozva érkeztek Nanda lakába. Egymás közt a Vradzsa urának házában rendezett születésünnepről a szeretet áradásától felindult hangon beszélgetve szemük a boldogság könnyeivel telt meg. Ekkor a születés ünnepén a boldogságában könnyekben fürösztött szemű Nanda azokat mind, a szabályok szerint homlokfestés és egyéb módokon tisztelettel köszöntötte.

A gópák így szóltak:

Hé Vradzsésvara, hé Nanda! Mi nagyobb szerencse a gyermekre vágyó számára, mint ez a létrejött születés ünnep? A sors annyi nap után ezt a napot jelölte ki neked, mi is elégedettek vagyunk látva Srínandanandaná-t. Amikor messziről jőve, öledbe véve, " hé Móhana!" így fogod elolvadva becézgetni , akkor az nekünk is örömünk lesz.

Srínanda így szólt:

A ti áldásotoktól és erényetektől boldog és szerencsés ez a nap, hé gópák!, én a Vradzsá-ban élő gópák parancsot teljesítője vagyok.

Srínárada így szólt:

Srínandarádzsa fia csodás születését meghallván, akkor a gópík hagyva az otthoni dolgot, sietve, ajándékkal a kézben Vradzsarádzsa házába rohantak, az elragadtatás indulatától túlcsorduló szív-lélek-testűek. Hé Naréndra! mindannyian otthonaikból kirohanva Nanda palotája felé nagy sebesen, ide-oda futkostak, ruháik, ékeik, hajuk csomói bomolva, villámként cikáztak, gyöngyeiket szórva az útra. Csilingelő lábperec, új karperec, aranyos kelme, lábat ékítő lánc, gyöngyös fülbevaló, arany öv a csípőn, jólét nyakfonata, felkar karikák, homlokon pettyek teliholdudvar sejlő sugarában ragyogók. Fekete mustárt, sót, kurkuma különleges porát, búzát, fehér mustárt, árpát gyengéd mozdulattal hintve a gyermek arcára mindnyájan áldásukat adták, hé király!, majd dalba kezdve Jasódá-hoz beszéltek.

A gópík így szóltak:

Hé Jasódé!, hé Vradzsésvarí! Minő nagyszerűség, minő isteni szerencse! Áldott, ó áldott a te magasztos méhed, amely szülte e fiút. Régi vágyadat teljesítette be most a sors, óvd ezt a lótuszszemű, igéző mosolyú, esőfelleg színű szépséges gyermeket!

Sríjasódá így szólt:

Kegyes áldásotok az én nagy boldogságom okozója, a sors a jövőben adjon nektek is hasonlót! Hé Róhiní!, eszedet helyesen használod, ezeket az összesereglett, igaz családból származó Vradzsa-belieket tiszteld, ahogy kell, s teljesítsd kívánságuk!

Srínárada így szólt:

Róhiní is király lánya, kezei természettől adnak, még kérve is az adásra, tisztán, nagylelkűen adott. A fehér színű, ragyogó öltözetű, gyöngyös ékekkel díszes Róhiní maga járt körbe és tisztelte a Vradzsa-belieket. A paripúrnatama, maga Sríkrisna Vradzsá-ban megjelenésekor emberi hangszerek csendültek, hatalmas győzelmi kiáltás zendült. A gópák és a gópík az öröm mámorában fennen dalolva aludttejjel, tejjel, ghível és friss vajjal öntözték egymást. A palotán belül és kívül a tej s az aludttej iszapjában csúszkálva öreg s kövér elestek, mások nagyot nevettek. A tiszta értelmű történetmondók, a regősök, a nemzetséget magasztaló dalosok, és a dicséneklők az alkalomhoz illően dalra fakadtak. Azoknak Nanda a nagy király külön-külön ezer tehenet, kelméket, ékköveket, ékszereket, lovakat, elefántokat s minden egyebet felajánlott. Az összes dalosra és dicséneklőre gazdagság esőjét fellegként ontotta a gópa Nandarádzsa Vradzsésvara. Házról házra, utcáról utcára áradt a vagyon, a jólét, a bőség, az érzékek öröme, s szabadság attól, bár senki se kívánta. A négy Kumára, Kapila, Suka, Vjásza, Hansza, Datta, Pulasztja, mások és az én kíséretemben megérkezett Brahmá. Hattyú hátán, arany színben, fejék s fülbevaló ragyogású, négy szája védákat légző, teret fényre gyújtó. Majd követte őt bika hátán Mahésvara, démoni hada kísérte, kocsiján maga Ravi, elefántján Purandara. Váju khandzsanamadáron, Jama bivalybikán, Dhanada Puspaká-ján, szarvasháton Ksapésvara. Kecskén Vítihótra, Varuna makarán ülve, Kártikéja páva hátán, hattyú hátán Bháratí. Laksmí Garudá-ra szállva, Durgá oroszlánon ülő, a tehén alakját felvett Prithiví léghajóján, mind az együtt érkezettek. Hordszéken a sugárzó ragyogású tizenhat fő Mátriká, gyaloghintóján a kardot és botot tartó Sastí. Majom hátán Mangala, bhászamadáron Budha, Gíspati fekete őzön ülve, Sukra gavajabikán lovagolva. Sani makarát megülve, tevenyeregben Szinhikászuta, tízmillió kelő nap fényével sugárzók mind megjelentek Nanda otthonában. Nanda zsivajgó, gópa-gópíkkal zsúfolt házába belépve egy pillanatot időztek, majd tovaléptek az istenek. A gyermeki alakot felvett paripúrnatamát, magát Sríkrisná-t látva s hódolva akkor az istenek magasztos, Őt dícsérő éneket daloltak.  Ekként megtekintve Krisná-t a risikkel együtt Brahmá és a többi isten is saját otthonaikba tértek, mind az istenszerelem áradásába merülve.

 Tizenharmadik fejezet

                                    Pútaná felszabadítása

Srínárada így szólt:

Sauri egészségéről kérdezni, a királynak az adót leróni, a születés ünnepét elbeszélni Nanda Srímathurába ment. Ekkor Kansza utasítására a gonosz, öldöklő, hörgőhangú Pútaná városokon, falvakon és tehénszállásokon át vándorolva a gópák és gópík seregével telt Gókulá-ba érkezve, varázslattal tizenhat éves leány ragyogó testét öltötte. Egyik gópa vagy gópí sem állította meg azt a szépségest, aki Sacsí-t, Vání-t, Ramá-t, Rambhá-t és Rati-t is mintegy felülmúlta. Róhiní-t és Jasódá-t a rengő kebleivel megalázó a gyermeket becézgetve az ölébe vette. Majd az a rettenetes a kálakúta méreggel telt mellét a gyermeknek adta, Hari, az indulatra gyúlt az élet szelével együtt szívta ki a méregerős tejet. " Eressz,eressz!" kiáltotta, mellei fájdalommal teltek s rohanni kezdett ki a házból, hurcolva magával a gyermeket, kiérve varázslata köddé sejlett. Szemei kiguvadtak, teste elfehérült s zokogva a földön elterült, az egész világegyetem a hét fel- és a hét alvilággal együtt visszhangozta azt a hangot. A csodás eseménytől megmozdult a Föld földrészeivel együtt, az elterülő hat krósányi területen döntötte a földre a nagyerős szálfákat. Hé Nripésvara!, gyémántkemény testével ízzé-porrá zúzta azokat. Az összegyűlt gópák látva a rettenetes, hatalmas testet ekként szóltak:" ennek az ölében a gyermek bizonyosan nem maradt életben", de meglátva annak a mellén boldog mosolygással játszadozó, tejet kortyolgató és ásítozó gyermeket, az elképedt Jasódá és Róhiní az asszonyokkal együtt felkapta és keblére ölelte azt. A gópík, ahogy kell mindenfelől védve a gyermeket vitték, s a Kálindí szent agyagjával és vizével, tehénfarok ecsettel, tehénvizelettel, tehénszőr porával fürdetve ezt verselték.

A gópík így szóltak:

Sríkrisna védje fejedet, Vaikuntha nyakadat védje, Svétadvípapati füled, orrod Jadzsnya alakjában ! Szemed párját Naraszinha, nyelvedet Dasarathadzsa, Naranárájana bizony óvja a Te ajkaidat! Harikalá Szanakádi orcád védje, homlokod Svétaváráha, szemed ívét ó, Nárada! Álladat Kapila óvja, Dattátréja mellkasodat, vállaidat Risabhadéva, karod Matszja oltalmazza! Prithu a nagy győzedelmes őrizze kezed erejét, hasadat Kamatha védje, köldököd meg Dhanvantari! Móhiní így nemzőszerved, csípőd Vámana őrizze, hátad óvja Parsuráma, combjaid Bádarájana! Térdeidet Bala védje, lábszáradat Buddha óvja, bokáidat s lábfejedet Prabhu Dharmapati Kalki!                                                Ez a mindeneket védelmező, nagyszerű Krisnakavacsa, amelyet Bhagaván ajándékozott a köldöklótuszában ülő Brahmá-nak. Brahmá Sambhu-nak, Sambhu Durvászá-nak adta át, Durvászá Nanda palotájába jőve Jasómatí-nak. Sríjasómatí a gópíkkal együtt ezzel a kavacsával védve megszoptatta Őt, és ajándékokkal halmozta el a viprákat. Ekkor érkeztek vissza Mathurá városából Nanda és a többi gópa, meglátva a szörnyű Pútaná-t félelem öntötte el őket. Fejszéikkel feldarabolva a testet, a gópák ott, a Sríjamuná partján számos máglyát emeltek, és elhamvasztották azt. A égve tisztuló testből élá, lavanga, sríkhanda, tagara és agaru illatát hordozó füst kélt. Hej!, ezen a világon Krisná-n kívül vajon kinek az oltalmát kereshetnénk? Bizony a lezuhantak megtisztítója Pútaná-nak is a móksa útját kitárta. 

Sríbahulásva így szólt:

Ki volt korábban ez a gyermekgyilkos Pútaná ráksaszí, ez a méregmellű, gonoszlelkű hogyan érte el a végső felszabadulást?

Srínárada így szólt:

Régesrégen, mikor Bali áldozott, Vámana végtelenül nagyszerű megjelenését látva, Bali leányában, Ratnamálá-ban gyermek iránti szeretet ébredt. Lelkében gondolat született:" Ha Ehhez hasonló gyermekem lenne, akkor azt a tisztamosolyút tejemmel táplálva elégedettség öntené el a lelkem." A bhakták kiválója Bali leányának akkor Vámana Hari:" a lelkedben megszületett vágy váljon valóra!" ezt a kegyet adta. Az a leány a Dvápara végén Pútaná névvel vált ismertté, Sríkrisna érintésétől nagyszerű vágya valóra vált. Hé Mithiléndra! Aki a legfelső feletti Krisnadévá-nak ezt a Pútanámóksa történetét hallgatja, az istenszerelemmel teljes bhaktit ér el, nemhogy a trivargát!

 Tizennegyedik fejezet

       Utkacsászura és Trinávarta felszabadítása

Srígarga így szólt:

Sríkrisna ekként elbeszélt kiváló, ragyogó életútját, aki bhaktival hallgatja, az az ember kétségtelenül eléri célját.

Srísaunaka így szólt:

A halhatatlanságnektár cukornádjának édességénél is édesebb, szerencsét hozó Sríhari élettörténetet közvetlenül a te szádból hallgatva ó Muné! elértük célunkat. A Sríkrisna bhakta, elnyugodott lelkű Bahulásva, az igazak kiválója ezután mit kérdezett a munitól, mondd el nekem, ó Tapódhana!

Srígarga így szólt:

Akkor az istenszerelem áradatában örvendő Maithiléndra király, a dharmát önmagában fenntartó a paripúrnatamáról megemlékezve Náradá-t kérdezte.

Sríbahulásva így szólt:

Felmagasztosultam, s célomat elértem általad a sok kiváló cselekedetű által, bizony Bhagaván övéinek a közelsége igen nehezen elérhető, ritkán történik meg. Hé Muné! ez a csodálatos gyermek, maga Sríkrisna a továbbiakban milyen különös cselekedeteket cselekedett, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Hé király! helyesen kérdeztél te, a Krisnadharmát követő, valóban, az igazak társasága mindenek jólétét szolgálja. Egyszer Krisna születésnapja alkalmából Jasódá Nandagéhiní a gópíkat és a gópákat összehívva szerencsét hozó szertartást rendeztetett a bráhmanákkal. A vörösbe öltöztetett, arany ékszerek borította testű, koromfestékkel kifestett lótuszszemű, esőfelleg kék, tigriskörömmel ékes ragyogó ezüstláncú gyermeket ölébe véve hódolt az isteneknek és gazdag ajándékot adott a bráhmanáknak. Majd saját szülöttjét a bölcsőbe fektetve, e szerencsés napon külön is tisztelte az összes gópít. A szerencse házában gópák sürögtek-forogtak, ezért nem hallotta erősen síró fia hangját. Ekkor ért oda a gonosz Kansza küldte, széltestű, Utkacsa nevű daitja, aki egy cserépedényekkel teli kordét készült a gyermek fejére borítani, azonban a síró Krisna lábával felrúgta a kordét. Az összetörő kordé eltemette a daitját, aki megtisztulva hagyta el levegőtestét, majd hajolva hódolt Hari-nak, s száz lóval vont kocsiján saját otthonába, Gólókaotthonba távozott. Ekkor ért oda Nanda és a többi Vradzsa-beli a gópíkkal egyszerre, s az ott lévő gyerekektől ekként kérdezgettek:" Hé vradzsafiúk, ez a kordé magától dőlt fel, vagy hogyan? Mondjátok meg, ti bizonyosan tudjátok!"

A gyerekek így szóltak:

Ez a bölcsőben fekvő tejért sírva rugdalódzott lábaival, lába a kordénak csapódott, ettől borult fel. A csodálkozó gópák és gópík nem hittek a gyerekek szavának, " ugyan hol ez a három hónapos gyermek, és hol ez a súlyokkal terhelt kordé"? Ekkor Jasódá a gyermeket ölébe véve, rontásra gyanakodva, elégedetté tett viprákkal áldozatot végeztetett. 

Sríbahulásva így szólt:

Hé Mahámuné! Ki ez a korábban bizonyára helyesen cselekvő Utkacsa nevű daitja, aki Krisna lábérintésétől elérte a móksát?

Srínárada így szólt:

Hé Maithila! Ez az Utkacsa nevű daitja Hiranjáksa fia volt, egyszer Lómasa ásramájába érve törni-zúzni kezdte a fákat. Meglátva azt a nagytestű, nagyerős Utkacsát a haragra gerjedt vipra átokkal súlytotta:" hé ostoba!, légy test nélküli!" Tettei beértek, teste kígyóbőrként lehullott, ekkor a kiváló daitja a vipra lábához borulva kérte.

Utkacsa így szólt:

Hé Muné! hé Kripászindhó! könyörülj rajtam! Hé Prabhó, nem ismertem fel az erődet, adj testet nekem!

Srínárada így szólt:

Elégedett lett a muni, aki Vidhi száz uralkodását látta már, az igazak dühe is kegyet oszt, kegyük vajon nem ad móksát?

Srílómasa így szólt:

A Csáksusa korszak végéig széltested lesz, majd a Vaivaszvata korban Hari lábától eléred a móksát.

Srínárada így szólt:

Majd Utkacsa a daitja Lómasa erejétől elérte a móksát. Ezért hódolat az igazaknak, kik átkot és áldást uralnak.                                                                         Hé király! Egyszer Srínandagéhiní az ölében játszadozó gyermeket dédelgette, majd hegysúlyú testének terhét már nem tudta viselni. " Hej! hogy lett hegysúlyú ez a gyermek?!", hüledezve a földre letette, senki se tudta. Ekkor Kansza küldötte, nagy erős, Trinávarta nevű daitja a játszadozó, szépséges csecsemőt, mint forgószél elragadta. A porfelhő sötétjében rémhang zengett Gókulá-ban, s két ghatiká idejéig port hintett a szemekbe. Elmúltával Jasódá a ház verandáján nem látva fiát zavartan s zokogva nézett a ház tetejére. Hogy sehol sem látta a földre alélt, majd szívtépőn zokogott, mint tehén borja pusztultán. Az istenszerelemtől kábult gópík zokogni kezdtek, Nanda fiát keresve könnyes arccal ide s oda néztek. Trinávarta az égbe repült százezer jódzsana magasra, szenvedett, ahogy Szuméru-ként a gyermeket a vállán tartotta. Akkor a daitja Krisná-t a földre ledobni akarta, de a Paripúrnatama maga a torkát megragadta. " Eressz, eressz " dadogta a daitja, de Krisna a csodálatos gyermek erős nyakszorítással a daitja élete szelét elfújta. Fény szabadult fel belőle, mely mint villám az eső fellegébe olvadt az Esőfellegszínűbe. A daitja teste a levegőégből a gyermekkel együtt egy sziklára zuhant. A zuhanva szétszakadozó testrészek süvítése az égtájakat megzengette, s a Föld köre megremegett. Akkor a zokogó gópík egyszerre meglátva a daitjaháton csendesen ülőt, anyjához víve odaadták, és mondták.

A gópík így szóltak:

Hé Jasódé! Egy cseppet sem vagy képes a gyermekre vigyázni, ha meg is haragszol érte, nincs benned semmi könyörület. Ki az, aki ilyen sötétségben elengedi öléből a gyermekét, mint te könyörtelen tetted lerakva a földre a gyermekedet a rettenetes időben. 

Sríjasódá így szólt:

Nem tudom hogyan, de a gyermek Giríndra súlyával nehezedett énrám, ezért raktam a földre a félelmes forgószélben.

A gópík így szóltak:

Hé Kaljání, hé Jasódé! Ne beszélj össze-vissza így, a veszély múltán, ez a tejesszájú gyermek könnyű, mint a virágszirom, mint a gyapotpehely.

Srínárada így szólt:

A gyermek visszatértekor Nanda, a gópák és a gópík végtelenül megörültek és a gyermek jólétéről beszélgetni kezdtek. Jasódá azt felemelve keblére helyezte, szagolgatta, ruhájába rejtette, s szavait zavarodottan Róhiní-hez intézte.

Sríjasódá így szólt:

A sors ezt az egyet adta, nincsen sok gyerekem, erre is minden pillanatban új és új veszély fenyeget. Most megszabadult a halálból, de mi lesz ezután, mit csináljak, merre menjek, hol legyen szállásom? Ezek a gyémántkemény, kegyetlen, félelmetes külsejű daitják állandóan ellenségeskednek a fiammal, hé Daiva!, hé Daiva! hol az én nyugalmam? Vagyon, test, ház, palota, drágakövek halomja, mindnél fontosabb az én gyermekem nyugalma. Hari imádását, adakozást, áldozatbemutatást, kútásást, száznyi templom építését fogom megszervezni akkor, amikor a gyermek úrrá lesz a veszélyeken. Hé Prijé!, miként a vak segítője a bot, úgy függ az én jólétem ettől a gyerektől. Hé Róhiní! fogom fiamat és félelem nélküli helyre viszem.

Srínárada így szólt:

Ekkor tudós viprák érkeztek Nanda lakába, Jasódá és Nanda köszöntötte őket, s helyüket elfoglalták.

A bráhmanák így szóltak:

Hé Nanda! hé Jasódé!, hé Vradzsésvarí! ne szomorkodjatok! Megvédjük a gyermeket, bizony hosszú életű lesz!

Srínárada így szólt:

Ekként szólva, azok a kétszerszületettek kiválói kusafűvel, friss hajtásokkal, szentelt edényekkel, tiszta vízzel, a Rig, a Jadzsur és a Száma verseivel, nagyszerű szerencsét hozó igékkel szabályok szerinti áldozati szertartást végezve, megfelelően hódolva a Tűznek létrehozták a gyermek védelmét.

A bráhmanák így szóltak:

Dámódara védje lábaidat, Vistarasravá térdeidet, combjaidat óvja Hari, köldököd maga Paripúrnatama! Csípőd Rádhápati védje, Pítavászá a hasadat, szíved óvja Padmanábha, karjaid Góvardhanóddhara! Orcád Mathuránátha vigyázza, Dvárakésa a fejedet, Aszuradhvanszi hátadat védje, s minden irányból Bhagaván Maga!                                                                                                              Amely ember ezt a három slókát állandóan verseli, az nagyszerű jólétet ér el, számára sehol sincs félelem.

Srínárada így szólt:

Nanda százezer tehenet, egymillió aranyat, ezer igazgyöngyöt és százezer csodás kelmét adott azoknak. A kétszerszületett kiválóságok távozta után Nanda hivatva a gópákat étellel táplálta és lelket elragadó kelmékkel és ékszerekkel tisztelte meg őket.

Sríbahulásva így szólt:

Ez a Trinávarta korábbi életében mely jól cselekvő ember volt, hogy közvetlenül paripúrnatama Sríkrisná-ban oldódott fel?

Srínárada így szólt:

Pándu országában született a sugárzó Szahaszráksa nevű király, Hari bhaktája, a dharmában elkötelezett, áldozatban kiváló, adásra mindig kész. Egy nap a Révá mennyei, folyondárokkal és náddal díszes partján ezer nővel élvezve a létet sétált. Az előtte felbukkanó Durvászá-t nem üdvözölte, ezért a muni megátkozta:" hé, te ostoba, légy ráksasza!" Majd a lábaihoz boruló királynak kegyet adott a muni:" hé király! Sríkrisna testének érintése szabadít majd fel téged!"

Srínárada így szólt:

Az Durvászá átkától lett itt a földön Trinávarta, bizony Sríkrisna testének érintésétől elérte a végső felszabadulást.

                              Tizenötödik fejezet

A Világ képében való megjelenés, Sríkrisna és Balaráma névadója

Srínárada így szólt:

A drágakődíszes arany bölcsőben fekvő, fellegkék gyermeket, lelketrabló lágy mosolyú Hari-t, szemmelveréstől korom jegyével védett, koromfestékkel rajzolt lótuszszeműt Jasódá az ölébe emelte. A lábujját szopogató, izgő-mozgó, szépséges testű, kéklő lágy fürtökbe göndörödő hajú, Sríjegyes, oroszlánkarmos félholdas éktől ragyogó gyermeket dédelgetve a könyörülettel eltelt gópí öröme szárnyalt. Ekkor ennek a tejet szopó, majd ásítozó gyermeknek a szájában a tattvákkal, az istenek urával és az istenekkel együtt feltűnt az egész világ, látva az anya megrémült erősen s szemeit behunyta.  Hé király! a Legfelső, a Paripúrnatama, önmagának Krisná-nak a teljes világban tükröződő képét Krisna káprázata hatására feledve az a Jasódá újra az anyai szeretet homályába merült el. Mit mondjak még Nandapatní erényes tetteiről?

Sríbahulásva így szólt:

Nanda Jasódá-val milyen hevületbe merültek, mely által Sríkrisnacsandra a fiuk lett?

Srínárada így szólt:

A nyolc vaszu kiválója Dróna volt, felesége Dhará, gyermektelenek, Visnu bhakták, uralkodtak az istenek felett. Hé király!, egyszer Brahmá tanácsára az a gyermekre vágyó feleségével, Dhará-val a megismerés tüzében hevülni a Mandara hegyeibe vonult. A lakatlan helyen gumók, gyökerek, gyümölcsök táplálták őket, majd levélevőkké lettek, majd csak vizet ittak, végül azt is abbahagyták. Kettejük hevülésében százmillió év elfutott, akkor Brahmá az örvendő," mily' kegy legyen?" szólt hozzájuk. A hangyavárból előlépett akkor Dróna, s neje Dhará, Vidhi előtt fejet hajtva hódolt a két örvendező, és e szavakat intézték Prabhu-hoz.

Srídróna így szólt:

Paripúrnatama Krisna Dzsanárdana legyen a fiunk, hé Brahman! benne örök istenszerelem bhaktink ébredjen, mellyel a lét háborgó tengerének túlpartjára eljutunk könnyeden. Hé Vidhé!, nekünk, a két hevülőnek nincs más vágyunk.

Sríbrahmá így szólt:

Ami kegyet kértek tőlem bizony igen nehezen kivitelezhető és elérhető, de egy másik születésetekben gyümölcsöt fog érlelni.

Srínárada így szólt:

Dróna itt, e Földön Nanda lett, Dhará Jasódá-ként ismert, Krisna Brahmá kegyét beteljesíteni atyja városából Vradzsá-ba költözött. Ezt a nektárcukor édesítette, szerencsehozó Krisna történetet a Gandhmádana csúcsán Nárájana szájából hallottam, Naranárájana kegyéből vágyamat elértem, neked elbeszéltem, mi egyebet akarsz még hallani?

Sríbahulásva így szólt:

Nanda otthonában az az Örök Hari gyermeki formában, Balá-val közösen mit cselekedtek? Ó Mahámuné! azt beszéld el nekem!

Srínárada így szólt:

Egyszer a Sauri küldte Mahámuni Gargácsárja tanítványaival együtt Nanda otthonába érkezett. Nanda a munik igazát szabály szerint lábmosás és egyebekkel tisztelve, jobbról megkerülve, nyolc testrészével a földet érintve köszöntötte.

Srínanda így szólt:

Atyáink, isteneink, tüzeink elégedettek, szentté vált otthonom lábaid porától. Hé Dvidzsa, hé Mahámuné! adj nevet fiaimnak! Hé Prabhó! a jöveteled erényes tettek és zarándoklatok sokasága után is nehezen elérhető.

Srígarga így szólt:

Fiaidnak nevet adok, ebben semmi kétség, korábban ismertet  elmondani, Nanda menjünk nyugodt helyre!

Srínárada így szólt:

Garga felállt, Nandá-val és Jasódával s a fiúkkal egymagukban tehenek szállására mentek, s ott nevet adott kettejüknek. Hódolva Gananátha és a többieknek, a teret figyelmesen megtisztítva az örömtől borzongó testű Mahámuni Gargácsárja Nandá-t szólította. 

Srígarga így szólt:

Először Róhiní fiának a nevét ejtem ki a számon, hallgasd! Bizony ebben örvendenek a jógík vagy, aki mindenben örvendő vagy, aki a tulajdonságaival megörvendezteti a bhaktákat, azt a kiválók Ráma-ként ismerik. A méhből kivették, ezért Szankarsana néven is ismert, mindenek végén ő marad, ezért Sésa, mindennél erősebb, ezért Bala. Hé Nanda! most töretlen figyelemmel hallgasd önfiad neveit, melyektől rögtön tisztulnak az élők, s a világra szerencsét hoznak. Ka, mint Kamalákánta, Ri, mint Ráma, Sa, mint Sadgunapati, a Svétadvípán honoló, Na, mint Naraszinha jelképe, A, mint Agnibhuk, H, mint Naranárájana a két risi. Ez a hat teljesség közvetlenül amely a Tiszta Paripúrnatama Mahátman-ban oldódik fel azt nevezik Krisná-nak. Korszakonként színeket ölt, fehéret vöröset, sárgát, majd a Dvápara végén a Kali kezdetén fekete lesz ez a gyermek, ezért ez a Nanda öröme Krisna néven lesz ismert. A vaszuk az érzékek, a lélek az uralójuk, aki ezekkel cselekszik az, mint Vászudéva ismert. Vrisabhánu lánya Rádhá, aki Kírti házában jelent meg, annak ez maga a férje, ezért Rádhápati néven ismert. Önmaga Paripúrnatama Bhagaván Sríkrisna megszámlálhatatlan világegyetem uraként Gólóka otthonában honol. Az született a te gyermekedként, a Földet terhétől megszabadítani, Kanszá-t és a többieket elpusztítani és a bhaktákat védelmezni. Hé Bhárata!, védákba rejtett nevei száma végtelen, játékából  keletkeznek, semmi csoda ebben, hisz tettei is végtelenek. Hej, hatalmas a te szerencséd Nanda!, hogy Maga Srípurusóttama, ez a legfelső feletti házadban él gyermek alakjában.

Srínárada így szólt:

Ekként beszélt, s távozott Garga, így a tiszta tudású, örvendő  Nandarádzsa Jasódá-val együtt önmagát teljesült vágyúnak tartotta. Ezután Garga a tudók kiválója, a tudást adó, a munik igaza Vrisabhánu Kálindí parti ragyogó városába ment. A napernyőékes vipra, mint második Indra, bottal a kezében maga Dharmarádzsa, sugara egy másik Napként fényli be a teret, könyv- és fonaldíszes, mint második Brahmá, fehérleplű déva, ragyogó, mint Visnu. A nagyszerű Vrisabhánuvara meglátva azt a munik tigrisét azonnal felpattant helyéről és nagy tisztelettel fejét hajtva köszöntötte, s kezeit összetéve állt előtte. A munit hellyel kínálva a szolgálat szabályait ismerő lábmosás és egyebekkel a szabályokat betartva hódolt a tudók kiválója, Srígarga előtt, majd körbejárta.

Srívrisabhánu így szólt:

Az igazak békés vándorlása a háztartásban élők számára a béke forrása, ezek a kiválók az ember belső sötétségének elhárítói és nem a Nap. Hé Prabhó!, a Te megpillantásod megszentelt bennünket gópákat, a Föld szent helyeit is a hozzád hasonló tiszták teszik szentté. Hé Muné!,  leányom, Rádhiká nevű, a szerencse útja, megfontolva mondd meg nekem mely kérőhöz adjuk? Te, miként a Nap a három világot járod, isteni látásod, aki hozzá méltó kérő, annak adom lányom.

Srínárada így szólt:

Mahámuni Srígarga megfogva Vrisabhánu kezét, a Jamuná part egy néptelen, szép helyére vitte. A Kálindí hullámzó vizének loccsanásától hangzó parton a dharmát vigyázó Muníndra Gópésá-t leültetve belekezdett.

Srígarga így szólt:

Hé gópa!, titkos mit mondok, senki meg ne tudja! Önmaga Paripúrnatama Bhagaván Sríkrisna, számlálhatatlan világegyetem ura, Gólóka hatalmasa, a legfelső feletti, nincs nála kiválóbb kérő, a férj Nanda házában született.

Srívrisabhánu így szólt:

Hej micsoda szerencse, hej micsoda szerencse ez a Nandá-é! Ó Mahámuné!, mondd el teljességgel Sríkrisna avatárájának az okát!

Srígarga így szólt:

A Földet terhei súlyától megszabadítani, Kanszá-t és a többieket elpusztítani Brahmá kérésére jelent meg a világban Krisna. Aki Rádhiká néven a Gólóká-ban Sríkrisna első felesége, az a házadban született meg, te nem ismered azt a Pará-t.

Srínárada így szólt:

Akkor az örvendező és elcsodálkozó  gópa Vrisabhánu Kalávatí-t hívva vele együtt gondolkodni kezdett. Rádhákrisna hatóerejét felismerve az a nagyszerű gópa a boldogság könnycseppjeit hullajtva a Mahámuni-t újra szólította.

Srívriasbhánu így szólt:

Hé Brahman! lótuszszemű leányomat neki fogom adni, Te mutattad meg az utat, az esküvőt is Te intézzed!

Srígarga így szólt:

Hé király!, nem én fogom a kézfogó szertartását végrehajtani.  Kettejük esküvője a Jamuná- parti Bhándíra erdőben, Vrindávana közelében egy elhagyatott csodálatos helyen fog megtörténni, odajőve maga Paramésthi fogja a házasságot megkötni. Hé Gópavara! Rádhá-t választottja másik felének tekintsd, ahogy te magad ékkő vagy a világban, úgy ék Ő Gólóka otthonában. Ti gópálák mind a Gólóká-ból szálltatok le ide a Földre, úgy Gólóka gópíjai is Rádhá óhajából. Akinek a megpillantása az isteneknek is  igen nehezen elérhető, akihez vezető út születések áldozatai által is szinte járhatatlan, azt a testet öltött, önmagát rejtőt a te házad udvarán gópák és gópík sokasága látja.

Srínárada így szólt:

Hé király!, akkor az a megdöbbent és végtelenül örvendő házaspár hallva Srírádhákrisna magasztosságáról Srígargá-hoz szóltak.

A házaspár így szólt:

Hé Brahman!, mondd, mi a Rádhá szó lényegének kifejtése?! Hé Mahámuné! itt a Földön Nálad különb a kételyek feloldásában ki is lehetne?

Srígarga így szólt:

A Gandhamádana hegyen Nárájana szájából tanítványaként hallgattam a Számavéda tartalmi jelentését. A Ra Ramá-t jelzi, az Á Ádigópiká-t, A Dha Dhará-t, az Á a Viradzsá folyót. A mindenek feletti Sríkrisná-nak négyféle energiája keletkezett, Lílá, Bhú, Srí és Viradzsá, négy felesége. Mindez a négy Rádhá-ban oldódik fel, mikor Kundzsá-ban ölt testet, ezért a tudók Rádhá-t Paripúrnatamá-nak mondják.

Srínárada így szólt:

Hé gópa!, akik ezt: Rádhákrisna, újra és újra ismétlik, azok nemhogy a négy létcélt, de magát Krisná-t is elérik. Hé király!, akkor az erősen csodálkozó Vrisabhánu kedves feleségével együtt megismerve Rádhákrisna magasztos jelentőségét boldogsággal teltek el. Ekkor Vrisabhánu által tisztelve Muníndra Garga a tudók kiválója, a mindentudó kavi otthonába távozott.

 Tizenhetedik fejezet

Sríkrisna gyermektörténeteiből az aludttej és egyebek ellopásának leírása

Srínárada így szólt:

Ezután a két elragadó gyermek Krisnaráma Gaurasjáma játékaikkal szépítették Nanda palotáját. Hé Maithila!, a két, kezén-térdén mászkáló nemsokára gőgicsélve már Vradzsá-ban kószáltak. A Jasódá és Róhiní dédelgette-nevelgette gyermekek anyjuk öléből szabadulva oda újra visszaszálltak. Májá-juk által gyermek alakban három világot zavarba ejtve lábperecek s csengettyűk hangjával övezve ide-oda kószáltak Vradzsában. Jasódá a vradzsa gyerekekkel az udvar porában dagonyázó, porral szürkére festett színű gyermekét tisztelettel fürösztötte-törölgette. Majd kezén-térdén csúszva-mászva ki az udvarra, majd onnan újból az anyai ölbe kéredzkedett Krisna, oroszlánkölyökként játszott Vradzsában. Jasódá arannyal szőttes sárga ruhát és mellényt, csillogó fényű gyöngyös koronát adott Krisná-ra, s szemlélve fiát mennyei örömökbe merült. A gyermek Mukunda szépséges játszadozását látva a gópík végtelen boldogság állapotába kerültek, otthonaikat hagyva Nandarádzsa szállására érkeztek mind, a jólét megtestesítői feledve az otthont. Hé király! A Srínandarádzsa kapuját őrző oroszlánszobroktól mintha megijedve sírva hátráló fiát ölébe véve a házba belépő Jasódát a Vradzsá-ban meleg szeretettel eltelt gópík ekként szólították.

A gópík így szóltak:

Hé Subhé! Ezt az elbűvölőjátékú, tejesszájú, hajfürtös, játékért bolondulót ne engedd tornácodon kívülre! Legelőször felső két első foga bújt ki, ami az anyai nagybáty bűnét jelzi előre, hé Jasómati! igaz,hogy fiadnak nincs anyai nagybátyja,mégis a nehézségek elhárítása miatt adakoznod kell teheneknek, vipráknak, isteneknek és szenteknek valamint hódolnod kell a védák előtt.

Srínárada így szólt:

Akkortól Jasódá és Róhiní fiaik szerencséjére vágyva kelmék, ékkövek, friss ételek adományozásába kezdtek. Kis idő teltével Vradzsá-ban az oroszlánkölykökhöz hasonlatos Rámakrisna  felcseperedve és lábra állva a gulyák közt bóklászni kezdtek. Srídámá, Szubala és a többi korukbeli vradzsa gyerekekkel a Jamuná csillogó homokú fövenyén hancúroztak-hemperegtek. A Kálindí parti sötét tamálafa sűrűségektől és kadambafa ligetektől pompázó erdőben kószált Rámakésava, gyermeki játszadozásukkal örvendeztetve gópákat és gópíkat. Hari társaival együtt vajat és ghít lopkodott. Egy nap Upananda felesége Prabhávatí nevű gópíká Srínanda házába lépve megszólította Jasódá-t.

Prabhávatí így szólt:

Hé Jasómatí!, vajunk, ghínk, tejünk, aludttejünk, írónk nélkülözi az enyém-tiéd különbségét, amim van az a te áldásod. Nem mondom, hogy a fiad a lopást bárhol is tanulta, fiadnak te sem tanítottad, a vajat magától lopja. Egyszer, mikor elkaptam és okítottam, az a te szemtelen kölyköd káromkodva rohant ki a kertből. Vradzsa fejedelmének fiaként lopáson kapják! Hé Jasódé!, tekintve helyzetedet semmit sem mondtam.

Srínárada így szólt:

Jasódá Nandagéhiní végighallgatva Prabhávatí szavait, gyermekét megszidva,s szeretetteljes hangon csillapítgatva a gópít válaszolt.

Sríjasódá így szólt:

Házamban tízmilliónyi a tehén, a földet is tehéntej áztatja, nem értem miért lopna aludttejet, mikor itt sohasem eszi. Amennyit lopott, annyit vigyél tőlem, hé Prabhávatí! te gyereked én gyerekem nincs ebben különbség. Ha azt a vajasszájút elém fogod hozni, akkor ne félj! megfenyítem, s leckét adok neki.

Srínárada így szólt:

A gópí hallva e szavakat örvendezve tért haza. Egyszer Krisna aludttejet lopni indult, korabeli társaival a ház fala mellett kéz a kézben lopózva óvatosan lépett be a házba. A fellógatott aludttejet kézzel elérhetetlennek látta Hari, ezért mozsárra ülőkét, arra pásztorgyerekeket állítva kapaszkodott tetejükbe. Akkor is csak egy magasabb érte volna az edényben alvó tejet, ezért Srídámá-val és Szubalá-val együtt bottal törték a cserepet. Az összetörő fazékból a kívánatos aludttej mind a földre ömlött, falta Mádhava és Bala társaikkal és majmokkal együtt. A törő cserép hangját hallva rohant Prabhávatí gópí, s a menekülő gyerekek közt elkapta Sríhari kezét. A tettetésből félő-sírót Nanda házába vonszolta, s maga előtt Nandá-t látva arcát ruhája mögé takarta. Hari így gondolkozott:" anyám büntetést fog adni", a gópí gyermeke alakját öltötte Isvara a szabadon cselekvő. A feldühödött gópí Jasódá-hoz érve máris panaszába kezdett: " ez az edényt összetörte, s a benne lévő aludttejet, az egészet ellopta." Jasódá a gópí fiát látva felnevetve mondta:" lepled arcod elől vond el és őt úgy hibáztasd! Ha gyalázkodsz okok nélkül, hagyd el városomat, te fiad lopását ne kend  én fiamra!" Az így megszégyenített elhúzta leplét, látva saját fiát lelkében döbbenet, s mondta:" mit lábatlankodsz te itt? az előbb még Vradzsa mindene volt a kezemben!", majd kihuzigálva távozott Nanda otthonából. Jasódá, Róhiní, Nanda, Ráma, gópák és gópíkák nevetgélve emlegették a Vradzsá-ban esett igaztalanságot. Bhagaván akkor, kinn az utcán újra Srínandanandana, felnevetett, s a gópíkára ferdén nézve szemtelenül mondta.

Sríbhagaván így szólt:

Hé gópíké!, ha bármikor is valamikor újra el fogsz kapni, semmi kétség, a te férjed alakjában fogok megjelenni.

Srínárada így szólt:

Hé Maithila! A megdöbbent gópí akkor otthonába tért meg, s a gópík a szégyentől félve nem kapták el többé Hari-t.

  Tizennyolcadik fejezet

                  A világegyetem megmutatása

Srínárada így szólt:

A gópík házaiban kóborló vajtolvaj, lelketrabló testű, lótuszvirág szemű Sjáma, miként az újhold növekedett, az emberek lelkét elragadó beragyogta Vradzsá-t. Az elbűvölt kilenc nanda nevű gópa az izgő-mozgó Srínandanandaná-t fogva a házukba vitték, kiváló labdákkal játékra biztatták, dédelgették, énekeltek, hatalmas boldogságban a világot is felejtették. 

A király így szólt:

Hé Dévarisé! Mondd el nekem a kilenc upananda nevét, akiknek bizony nagy a szerencséjük!, kik voltak korábban ezek az ideérkezettek? Továbbá a hat vrisabhánu erényes cselekedeteit is.

Srínárada így szólt:

Gaja, Vimala, Srísa, Srídhara, Mangalájana, Mangala, Rangavallísa, Rangódzsí, Dévanájaka a kilenc nanda, akik Vradzsa Gókulá-ban jelentek meg. Vítahótra, Agnibhuk, Számba, Sríkara, Gópati, Sruta, Vradzsésa, Pávana, Sánta a kilenc upananda. Hé király! Nítivit, Márgada, Sukla, Patanga, Divjaváhana, Gópésta Vradzsá-ban a hat vrisabhánuként születtek meg. A Gólóká-ban Krisnacsandra Nikundzsa kapujában szolgáló,kezükben botot tartó sötét színűek a kilenc nanda.  A Nikundzsa tízmilliónyi tehenének gondozására állandóan kész fuvolás-pávatollasok a kilenc upananda. Nikundzsa várának őrizetében, annak hat kapujában szolgálatot teljesítő, kezükben botot és pányvát tartók a hat vrisabhánu. Sríkrisna akaratából ezek mind a Gólóká-ból alászálltak a Földre, hatóerejük leírására még maga Csaturmukha sem képes. Akkor én mit is mondhatnék az ő felívelő szerencséjükről, akiknek az ölében üldögél a gyermeki játékokat játszó Hari. Egyszer a Jamuná partján Krisna agyagot kóstolgatott, a többi gyerek Jasódá-nak árulkodott:" agyagot eszik a fiad." Amikor Balabhadra is azt mondta, akkor Jasódá fogva riadt tekintetű fia kezét ekképpen szólt.

Sríjasódá így szólt:

Hé te tudatlan!, miért eszel agyagot? A barátaid mondták,sőt maga bátyád Bala meg is tiltotta, mégsem hagytad abba.

Sríbhagaván így szólt:

Ezek a vradzsa gyerekek mind hazudnak,anya! egyáltalán nem ettem agyagot, ha nem hiszel nekem, nézz be a számba!

Srínárada így szólt:

Ekkor a gópí a szépséges kitátott szájba belenézve a három guna alkotta világot meglátta. A hét földrészt, a hét tengert, országokat, magas hegyeket, egészen a Brahmalóká-ig a három világot, Vradzsá-val együtt önmagát. Ott a Sríjamuná partján látva mindezt szeme lecsukódott, " ez a gyermek maga Hari" tudásával telt el. Majd a nevető Sríkrisna Májá-ja által összezavarva Jasódá emlékeiből a látott csoda kihullott.

 Tizenkilencedik fejezet

                            A két ardzsunafa kidöntése

Srínárada így szólt:

Egyszer Gókula minden házában a Gópála történeteit éneklő gópík aludttejet köpültek. Srínanda házában is kora reggel a szép Jasódá felkelve a köpüfát a köpübe helyezve az aludttejet köpülni kezdte. A gyermek Srínandanandana a köpüfa hangjától izgatottan lábpereceit csörgetve, vajért esedezve körbe-körbe táncolt. Az anyja körül forogva táncoló  ragyogó Bálakéli csengőhangú karpereceivel megállás nélkül csilingelt. Édes hangján csacsogva folyamatosan friss vajért könyörgött anyjától, de az kezét ellökte, mire a leleményes Krisna dühében a csuprot egy kődarabbal összetörte. Menekülő fiát az egy karnyújtásnyira kergető fénysugaras Jasódá nem érte, bizony, aki a jógísvarák számára is elérhetetlen, azt az anyja hogyan is érhetné? Hé Nripésvara! Sríhari megmutatta a bhakták bhaktija iránti tehetetlenségét, így Jasómatí elfogta gyermekét és haragjában kötéllel hatalmas mozsárhoz kötözni kezdte. De bármekkora hurkot is próbált köré tekerni, mind kicsi lett a gyermeknek, a Prakriti gunái, akit meg nem kötnek, azt a Pará-t az itteni kötél hogyan köthetné meg? Hé király!,amikor Jasódá vágya elmúlott, kedve letört s elfáradt, akkor Krisna, ki önmaga ura, szabad cselekvő, könyörületből bebújt a kötélbe. Ez az ajándék, ami az anyáé, sem a tetteket elhagyóké, sem a tudásban teljeseké, hogyan is lenne a cselekvésbe merülőké! Ezért Mádhava ezeknek muktit ad, de bhaktit bizony nem. Sebtiben gópík is érkeztek akkor, és látva a tört edényt s a kötelekkel mozsárhoz kötött ijedt gyermeket az együttérzéstől felindultan mondták.

A gópík így szóltak:

A mi otthonainkban is állandóan törte az edényeket ez a gyermek, hé Nandagéhiní! könyörülve rajta mégsem mondtunk semmit. Hé Vradzsésvari Jasódé! te kegyetlen, hát nem fáj a szíved? Bottal fegyelmezed és kikötöd a gyermeket egyetlen edény vesztekor?

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Jasódá a házimunkákba temetkezett, közben Krisna vonszolva a mozsarat a gyerekekkel a Jamuná-hoz ment. A parton két hatalmas ősöreg ardzsunafa párosa állt, a nevető Dámódara Prabhu Krisna a kettő közé került. A mozsár felborult s elakadt, Krisna nagy erővel meghúzta, a húzás erejétől a két fa gyökerestől dőlt a földre. A dőléstől rettenetes hang kélt, mint villám csapása, s a fákból két istenség bukkant elő. mint gyújtósból a tűz. Dámódará-t körbejárva fejékükkel érintették lábát, kezüket összetéve s meghajolva előtte megálltak.

A két ragyogó így szólt:

Hé Acsjuta!, a Te megpillantásod azonnal megszabadított bennünket a bráhmana átkától, hé Haré! soha ne legyünk a Te bhaktáiddal tiszteletlenek! Hódolat, hódolat Neked, akinek természete a világ jóléte, Dámódara, Krisna, Góvinda!

Srínárada így szólt:

Az a kettő így hódolva Hari-nak észak irányába távoztak, ekkor érkeztek oda Nanda és a többiek, mind a félelemtől feldúltak. " Hé vradzsa gyerekek! hogyan dőlt ki ez a két fa, szél sem fújt, mondjátok azonnal!" Akkor a gyerekek mindent elmondtak a vradzsa-belieknek.

A gyerekek így szóltak:

Ez döntötte ki a fákat, belőlük két férfi bukkant elő, ezt köszöntve most mentek el, északnak a két ragyogó.

Srínárada így szólt:

Ekként hallván azok mondókáját, nem hitték el nekik, majd a kötelekkel mozsárhoz kötött fiát Nanda eloldotta. Hé király! ölbe kapva dédelgette, szagolgatta, feleségét szidalmazta, s a bráhmanáknak tehenek százait adta Nanda.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Dévarsiszattama! mondd ki az a két ragyogó férfi! Milyen vétek miatt kerültek fa-létbe, s lettek iker ardzsunafa?

Srínárada így szólt:

Nalakúbara és Manigríva Kubéra két kiváló fia volt, egy nap a Nandana erdőbe mentek és a Mandákiní partján megpihentek. Apszaraszok erényüket énekelték, váruní madirától bódultak, fiatalság és gazdagság gőgjében ruhájukat elhajítva kóboroltak. Egyszer csak Dévala nevű, a védákat ismerő muníndra meztelenül látva őket szólott a  romlott viselkedésű eszeveszettekhez.

Dévala így szólt:

Ti ketten, mint fák szemérmetlenek és anyagba süllyedtek vagytok, ezért legyetek száz isteni éven keresztül fák a Földön! A Dvápara végén Bháratá-ban, Vradzsa körében, Mathurá-ban, a Kalindanadiní partján, a nagy erdőség közelében magát a Paripúrnatama Krisna Dámódara Hari Gólókanáthá-t megpillantva nyeritek vissza korábbi alaktokat.

Srínárada így szólt:

Hé király! Dévala átkától így nyert fa-létet az a kettő, Nalakúbara és Manigríva s szabadult fel Sríkrisna kegyéből.

ÍGY TELJES EZ AZ ELSŐ, GÓLÓKAKHANDA NEVŰ KÖNYV